Győrfi Pál és a Tankcsapda gitárosa tanúskodott az M3-ason történt gázolás ügyében

police, police.hu, rendőrség, illusztráció, baleset, helyszínelés
Vágólapra másolva!
Két éve szilveszterkor elgázolt egy nőt, majd segítségnyújtás nélkül távozott V. Martin, áldozata, B. Kata később belehalt sérüléseibe. Martin most áll bíróság elé, a védelem Győrfi Pált és a Tankcsapda gitárosát is beidézte tanúként - írta meg a Bors.
Vágólapra másolva!

Kata és barátja egy újévi szilveszteri Tankcsapda-koncertről mentek hazafelé, azonban a fiatalok út közben összevesztek, ezért Kata kiugrott az autóból, rázárta barátjára a kocsit, majd dühösen sétálni kezdett az autópályán.

Ezután a hazafelé tartó V.Martin az M0-s és az M3-as lehajtója közötti részen elgázolta a lányt,

azonban ahelyett, hogy megállt volna, hogy segítséget nyújtson, ő padlógázzal elhajtott a helyszínről.

A férfit másnap otthonában fogták el a rendőrők.

10 hónap, 2 évre felfüggesztett fogházat javasolt az ügyészség, abban az esetben, ha lemond a férfi a tárgyalásról, és elfogadja azt, amivel vádolják.

Ő azonban semmit nem ismert el; abba kapaszkodnak ügyvédjével, hogy csupán élő személynek lehet segítséget nyújtani, szerintük viszont Kata az élettel összeegyeztethetetlen sérülést szenvedett.

Katát a szintén hazafelé tartó Tankcsapda egyik tagja találta meg, rajta kívül a vádlott ügyvédje Győrfi Pált, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjét is beidézte tanúként.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!