Benkő Tibor hozzátette:
céljuk a korszerű haditechnikai eszközökkel felszerelt, kiválóan kiképzett és felkészített, a hazájuk iránt elkötelezett és lojális katonákból álló haderő létrehozása.
Ezt a célt szolgálja a kormány által elindított honvédelmi és haderőfejlesztési program, amely biztosítja a katonák erkölcsi és anyagi megbecsülését, a megélhetésükhöz, boldogulásukhoz szükséges feltételrendszert - mondta. Benkő Tibor gratulált a végzett tiszteknek diplomájuk és első tiszti rendfokozatuk megszerzéséhez.
Életük fontos állomásához érkeztek
- fogalmazott a miniszter, aki a katonáktól azt kérte:
legyenek példamutatók, tanuljanak, törekedjenek arra, hogy mindig a legjobbak legyenek, és mutassanak példát hazaszeretetből, a haza iránti hűségből, bajtársiasságból.
A honvédelmi miniszter az esküt tevő tisztekhez szólva azt mondta: kövessék bátran "katonahőseink" példáját.
Hozzátette:
emeljék oly magasra a nemzet lobogóját, hogy aki elhivatottságot és elkötelezettséget érez hazája, nemzete sorsa iránt, felsorakozhasson alatta.
A miniszter azt kérte tőlük: segítsék a katonai pályára készülő fiatalokat, hogy jó katona váljék belőlük, ezzel együtt tiszteljék és becsüljék a nyugállományú katonákat, akik átadják a stafétát.
Harcoljanak és őrizzék, védjék meg az elődeink által alkotott vagy kiharcolt nemzeti kultúránkat, a nemzeti értékeket! Álljanak élére ennek a küzdelemnek!
- mondta Benkő Tibor.
A honvédelmi miniszter köszönetet mondott a katonáknak, amiért esküt tesznek arra, hogy akár életük feláldozásával is megvédik Magyarország békéjét, a magyar emberek biztonságát. Benkő Tibor köszönetét és elismerését fejezte ki azért is, mert a fiatal tisztek "vállvetve" küzdöttek, harcoltak a koronavírus elleni küzdelemben a többi katonával.
Köszönetet mondott továbbá a szülőknek és hozzátartozóknak, amiért úgy nevelték gyerekeiket, hogy vállalják a haza fegyveres szolgálatát.
A Parlament előtti Kossuth Lajos téren csaknem nyolcvanan tették le a tiszti esküt. A honvédtisztjelöltek - folytatva a 2011-ben újraindított ludovikás hagyományt - fogadalmukat kardrántással, "a hazáért mindhalálig!" felkiáltással erősítették meg.
Az avatás végén egy három Gripen vadászgépből álló kötelék húzott át a tér felett, majd megkezdődött a Magyar Honvédség légiparádéja az Országház előtti Duna-szakaszon.