Gyilkossággal fenyegette, majd kirabolta az anyját egy kiskunhalasi férfi
![rendőr rendőrautó rendőrség illusztráció](https://cdn.origo.hu/2023/12/e5heS-tZCvy0OHBt2laMkdG5jIYKNV_kKZq9ApdQcIk/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhZTk3NWYzN2VjNzQ1OWFhMzAxNzIyZjIzNjcxOWRk.webp)
A férfi szívességből lakhatott az anyja kiskunhalasi tanyáján, de rendszeresen agresszívan viselkedett az anyjával és annak élettársával.
Gyakran szidta és fenyegette őket, amiért az anyja azt kérte tőle, hogy költözzön el.
A férfi azonban erre nem volt hajlandó, ezért az asszony és az élettársa inkább átköltözött egy albérletbe tavaly tavasszal. A férfi azonban itt is megtalálta őket és rendszeresen pénzt kért tőlük, valamint kiabált és szidta az anyját.
A családi problémáról tudott az asszony egyik ismerőse is, aki február 5-én elment a tanyához, hogy rábírja a költözésre a férfit. Összevesztek egymással, majd a férfi azzal fenyegette meg az ismerőst, hogy megöli, agyonveri, levágja a fejét. Az ismerős félelmében eljött onnan.
A férfi nem költözött el, másnap felháborodásában elment az anyjához és kiabálni kezdett vele, majd őt is azzal fenyegette meg, hogy levágja a fejét.
A férfi április 13-án megint elment az anyjához és 5 ezer forintot követelt tőle. Az asszony nem akart neki pénzt adni, mire a fia azzal fenyegette, hogy agyonüti.
Az anya tartott a fenyegetéstől, ezért odaadott neki 2.500 forintot.
Az ügyészség rablás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a férfi ellen, aki jelenleg távoltartás hatálya alatt áll. Azt javasolják, hogy a bíróság ítélje végrehajtandó börtönbüntetése.