Évente több mint 100 millió forintot vesz el a momentumos polgármester a terézvárosiaktól

Fekete-Győr András, Soproni Tamás
Soproni Tamás és Fekete-Győr András éppen azt bizonyítják, hogy országos cimborák
Vágólapra másolva!
A momentumos Soproni Tamás által vezetett Terézvárosi Önkormányzat parkolóhelyekre is engedélyezte a kocsmák számára a teraszhasználatot, egyedi elbírálás alapján. Az elbíráló pedig nem más mint Soproni párttársa, Terézváros momentumos alpolgármestere, Györffy Máté. Ennek következtében nagyjából évi 100 millió esik ki a kerületi költségvetésből. Ráadásul Soproniék a kocsmalétesítésekről „elfejtették" megkérdezni a helyieket, akik nagyon nem örülnek annak, hogy kocsmák „nyíltak" az ablakaik alá  – derül ki a Kontra.hu cikkéből. A portál kérdésekkel fordult a momentumos politikushoz, de Soproni kitért a konkrétumok elől.
Vágólapra másolva!

A Kontra felhívja rá a figyelmet: február elején hirdette meg Soproni Tamás a helyi vendéglátósok megsegítésére hivatkozó csomagot, amelynek keretében a teraszengedélyekre vonatkozó közterület-használat díjat eltörölték, illetve csökkentették a kerületben.

Soproni Tamás és Fekete-Győr András Forrás: Facebook

Ezzel önmagában nem is lenne gond, a probléma a következő:

Soproniék a parkolóhelyekre is engedélyezték a teraszhasználatot egyedi elbírálással.

Azaz

az így is korlátozottan rendelkezésre álló VI. kerületi parkolóhelyeken biztosított az önkormányzat terasznyitási lehetőséget a vendéglátós vállalkozóknak. Persze nem mindenkinek, hanem csak azoknak, akiknek ők azt jóváhagyták.

A portál úgy tudja, hogy az elmúlt fél évben már több mint 100 parkolóhely szűnt meg a helyükön létesülő teraszok miatt, amely – számításaik szerint – több mint

100 millió forint kiesést okozhat a pénz miatt máskor véget nem érő módon panaszkodó önkormányzatnak.

A Kontra.hu információi alapján Soproni „biztos kezekbe" adta a teraszok kiutalásának jogát, hiszen Györffy Máté, helyi momentumos alpolgármester egy személyben dönthet a preferált vállalkozásokról.

Vagyis párton belül marad a döntés joga.

Soproni „elfelejtette" megkérdezni, hogy a terézvárosiak szeretnének-e kocsmákat az ablakaik alá

A közösségi médiában sokan tiltakoznak az ellen, hogy Soproni Tamás önkényesen létesített teraszokat a kocsmáknak.

Ráadásképpen utólag kiderült, hogy

Soproni Tamásék „elfelejtették" megkérdezni a helyieket arról, hogy szeretnének-e az ablakaik alá kocsmákat.

A témával kapcsolatosan kérdésekkel fordult Sopronihoz a Kontra.hu, a momentumos polgármester ezekre érdemben azonban nem reagált, hanem magyarázkodásba bocsátkozott, kitérve a konkrétumok alól.

A Kontra.hu cikke itt olvasható el teljes egészében.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!