Felújítják a sátoraljaújhelyi bortemplomot

Bortemplom
Vágólapra másolva!
A Tokaj-Zemplén Térség Fejlesztési Program keretében megvalósuló projektet az állam 1,8 milliárd forinttal támogatja. A Sátoraljaújhely melletti bortemplomot 1913-ban építették, azonban az elmúlt évtizedekben az állaga igencsak leromlott, felújításra szorult. A projekt befejezésének dátuma 2022.12.31.
Vágólapra másolva!

Az épületben kezdetben felügyelői és pincemesteri lakások, irodák, árverezési és borkóstoló termek épültek, itt működött a szőlőtermelést is ellenőrző Szőlészeti és Borászati Felügyelőség. Az alsó szinten pedig hordógőzölő és palackmosóüzem működött, a pincében 10 ezer hektoliter bort is tároltak.

Az épület állapota időközben leromlott, a felújítása elkerülhetetlenné vált, így 2014-ben a sátoraljaújhelyi önkormányzat tulajdonrészt szerzett az bortemplomban.

A projektnek köszönhetően az épület kívül és belül teljesen megújul, új funkcióval bővül. A pinceszinten egy 4D-s interaktív kiállítás kerül kialakításra, ahol a látogató megismerheti az aszúbor készítés folyamatát, 21. századi technológiával és látványvilággal. A pinceágakban lehetőség lesz bortrezorok bérlésére, így a környékbeli termelők saját boraikat megfelelő körülmények között tárolhatják. Ezen a szinten helyet kap még egy turisztikai információs pont és ajándékbolt is.

Megújul a sátoraljaújhelyi bortelmplom. Forrás: Facebook

Az alagsorban két állandó kiállítás lesz megtekinthető, az egyik a borvidék településeit és szőlőit bemutató tárlat lesz, míg a másik kifejezetten az ősi tokajhegyaljai borkultúrába enged betekintést. A földszinten egy 85,54 m2-es konferenciaterem fog épülni, ahol nagy konferenciák szekcióülései, üzleti tárgyalások, tréningek, szakkörök megtartására nyílik lehetőség. A toronyban egy kávézó kap majd helyet, ahol a gyönyörű panoráma mellett élvezhetik a vendégek a legfinomabb kávékat és teákat. A tetőtér időszakos kiállítótérként fog funkcionálni, ahol a hazai borvidékek mellett, a nagy külföldi borászatok is szerepeltetni fogják magukat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!