Bikát is árultak szekszárdi dílerek
![illusztráció](https://cdn.origo.hu/2023/12/JJK5axFbIA6BGCLUfG4t7ImtLtmW_ac8VX6Jz0G4mYQ/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcxZDEyMmU1MWVhYjQxNDQ5YzVkMGU0MjgwMDI5NWQw.webp)
A vádirati tényállás szerint a két férfi tavaly március és október között egyikük szekszárdi társasházi lakásából
új pszichoaktív anyagokat árult, hétköznapi nevén „Bikát" is.
A fogyasztókkal mobilon tartották a kapcsolatot. Ügyfeleik gyakran nyilvános fülkéből hívták a drogkereskedőket, mert azt hitték, így nehezebben lehet őket beazonosítani. A tiltott szereket a társasház lépcsőházában vagy egy közeli buszmegállóban adták át a vevőknek a terjesztők.
Az értékesítésből befolyt összesen több mint 6 millió forinton pedig megosztoztak.
Az ügyészség a vádlottakat bűnszövetségben elkövetett, új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel vádolja, amelyért akár 8 évet is kaphatnak.
A járási ügyészség a kábítószerrel visszaélés miatt korábban már elítélt, többszörös visszaesőnek minősülő, letartóztatás alatt álló fiatalabb férfivel szemben fegyházban, a büntetlen előéletű, most is szabadlábon védekező társával szemben pedig börtönben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál azzal, hogy a bíróság mindkettejükkel szemben rendeljen el vagyonelkobzást is.