A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Deák Dániel: Budapest gazdátlan, Karácsony a saját karrierjének építésével van elfoglalva

Vágólapra másolva!
Karácsony Gergely már kizárólag az országos választási kampánnyal van elfoglalva, még rendkívüli Fővárosi Közgyűlést is csupán azért hívott össze szeptember elsejére, hogy a számára fontos kampánytémákkal elfedje a fővárosban uralkodó közlekedési káoszt – hangsúlyozta Deák Dániel a szezonnyitó videóelemzésében. A XXI. Század Intézet vezető elemzője hozzátette: emiatt az a fővárosiak érzete, hogy Budapestnek nincsen gazdája, ami meg is látszik a főpolgármester támogatottságán, ami mára már alacsonyabb, mint Gyurcsányné támogatottsága, aki az ország egyik legelutasítottabb politikusa. 
Vágólapra másolva!

A népszerűségének csökkenését radikális szólamokkal igyekszik megállítani, azonban ezekkel a szemmel láthatóan kétségbeesett próbálkozásokkal rendre mellélő: nem akar esküt tenni az Alaptörvényre, miközben ezt már többször is megtette, vétózni akar az atlétikai vb kapcsán, miközben erre valójában nincsen lehetősége – jegyezte meg Deák Dániel, hozzátéve: a beígért vétó elmaradása újabb komoly arcvesztés a főpolgármesternek.

Deák Dániel teljes elemzését írásos formában a linkre kattintva tudja elolvasni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!