Politikusokat és bírókat akart megölni egy radikális csoport, elfogták őket - videó
![radikális csoport elfogás TEK](https://cdn.origo.hu/2023/12/YRSbP84ycMkf0ElcxZMVMVWEMBhl-tUtgomO1Xy8Bjk/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxNDcxNGI4NmEzZjQwM2Q5NjA2MzQ3YmJhZjViYzEz.webp)
A Keresztes Imre főügyész kézjegyével ellátott közlemény szerint az ügyben emberölés előkészülete miatt folytat nyomozást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség, amely hétfőn több helyszínen hajtott végre bűnügyi akciót.
A megalapozott gyanú lényege szerint szeptember 11-én egy Fejér megyei községben történt találkozójuk során - amelyről egy felvétel felkerült egy videomegosztó csatornára is - a csoport vezetői emberölések elkövetésére hívták fel a csoport tagjait azzal,
hogy ha ölnek, öljenek szépen
- közölte a főügyész.
Mint olvasható, a radikális politikai nézeteket valló csoportosulás tagjaival vezetőjük közölte, hogy "hadiállapot van", és az igazságszolgáltatás tagjaira - így különösen a devizahiteles perek kapcsán eljáró bírákra és családjukra -
az ítélet: halál.
Ezt követően a "Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának Bírósága" nevében egy másik vezető szólalt fel, aki halálos ítéleteket hirdetett általa név szerint megjelölt állami vezetőkre, kormánypárti és ellenzéki vezető politikusokra, továbbá közéleti szereplőkre.
A magát bírónak nevező férfi - akit korábban Molotov-koktéllal elkövetett rongálás miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek - felszólította "a végrehajtó testületet az ítélet végrehajtására", azzal, hogy mivel az jogszerű, nem valósít meg bűncselekményt.
A csoportosulás másik vezetője arra utasította a tagokat, hogy ne szervezetten, hanem egyesével öljenek
- írták.
A főügyész közleménye szerint a gyilkosságokra többen jelentkeztek.
A jelenleg is folyamatban lévő bűnügyi akció végrehajtásában a Terrorelhárítási Központ, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Készenléti Rendőrség és a Nemzeti Nyomozó Iroda, valamint a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság is közreműködött. Eddig két férfi őrizetét rendelték el, emellett vizsgálják, hogy történt-e súlyosabb bűncselekmény.