Már több mint 100 ezren csatlakoztak a Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! petícióhoz
![Hollik István interjú](https://cdn.origo.hu/2023/12/uwOj7cX45IgTBG-gEmogKA9bXmnxMcrFNy-EW7iOOes/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YyMWNjZjA0ODkxNTQ3MGY5ZDNmYWUzNmYxMDBlNDk1.webp)
A politikus az egyik aláírásgyűjtő-standnál, a budapesti Batthyány téren újságíróknak azt mondta: folytatják az aláírásgyűjtést,
ezen a héten 2138 helyszínen lehet majd a petícióhoz csatlakozni,
amiben több ezer önkéntes segít.
Hollik István úgy értékelt: aláírók száma azt bizonyítja, hogy nagyon sokan vannak olyanok, akik nem felejtették el Gyurcsány Ferenc bűneit, azt, hogy 2010 előtt hogyan tette tönkre Magyarországot.
Mint mondta: Gyurcsány Ferenc a nyolcéves kormányzása alatt eladósította az országot és "dobra verte" az állami vagyont, eladta a ferihegyi repülőteret, a Mol-részvényeket, MÁV Cargót, és külföldi kézbe került az össze energiaszolgáltató cég is.
Mindezt úgy, hogy
a bevételek elfolytak, eltűntek, így az ország a gazdasági válsághoz szinte térdre rogyva érkezett,
ezért 2010-ben "hajszál híja" volt, hogy Magyarország nem jelentett államcsődöt - fogalmazott Hollik István.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint azért fontos, hogy az emberek csatlakozzanak a petícióhoz, hogy megmutassák Gyurcsány Ferencnek, sokan vannak, akik emlékeznek még az ő kormányzására.