"Körülbelül két héttel ezelőtt a tanya közelében történt egy gyújtogatás, akkor két szénabálát gyújtottak föl.
Tegnap, tegnapelőtt pedig a tőlünk pár száz méterre lévő tanyát gyújtották föl, amiben az a legszörnyűbb, hogy élő állatok voltak bent
- mondta Maczák Péter, a Bükki Lovaspark tulajdonosa a Tényeknek.
A riportban Skultéti-Szabó Katalin, klinikai szakpszichológus azt mondta, hogy
a pirománia hátterében szorongás, stressz és feszültség áll, amit az érintett azzal vezet le, hogy tüzeket gyújt,
ami egyfajta kielégülést és eufória érzést okoz a számára."
A riportban felidézik, hogy az elmúlt években volt olyan gyújtogatás is, ami targédiához vezetett: 2019-ben egy nyolcéves kislány halt meg, miután a tesvéreivel bemásztak egy bódéba a MOM Sportközpont tetején, ahol tüzet gyújtottak, a kislány pedig már nem tudott kimenekülni a lángok elől.
Ugyanebben az évben egy 63 éves budapesti nő is többször gyújtogatott egy társasházban.
(A címlapi kép illusztráció!)