Semjén Zsolt: A magyar vadászati kultúrához méltó rendezvény kezdődött

SEMJÉN Zsolt
Budapest, 2021. szeptember 25. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszédet mond az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás megnyitóján a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban 2021. szeptember 25-én. MTI/Varga György
Vágólapra másolva!
Magyarországon vadászati világkiállítást csak nagyszabású eseményként lehet rendezni, mert így méltó a magyarság keleti örökségéből eredő, Közép-Európában kiteljesedett vadászati kultúrájához - mondta Semjén Zsolt az "Egy a természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás megnyitóján szombaton Budapesten, a Hungexpón.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök-helyettes beszédében kiemelte a teljességre törekvő programkínálatot, hiszen helyet kapott benne a tudománytól kezdve a gasztronómián és megannyi sporttevékenységen át a művészetekig minden, ami a vadászathoz kapcsolódik.

Ismertetése szerint

Magyarországon 70 ezren vadásznak, 700 ezren horgásznak, és még sok ezer sportlövő, íjász, vadászkutyás és lovas tevékenykedik országszerte.

Családtagjaikkal együtt tehát a nemzet negyede tartozik ebbe a közösségbe - tette hozzá.

Semjén Zsolt szerint a világkiállítás méltó lebonyolításához hozzátartozik, hogy a magyar vadászati törvény talán a legjobb a világon.

A miniszterelnök-helyettes ugyanakkor sajnálattal jegyezte meg, hogy a média nagy része demagóg módon vadászatellenes, a környezetvédők mellett pedig megjelentek az emberellenességbe hajló ökoterroristák, és természetellenes dolgokat népszerűsítenek olyanok, akik folyton a természetre hivatkoznak.

A természeti rend - fogalmazott a kereszténydemokrata politikus - a teremtés rendjéből következik, ez alapján kell minden teremtménynek megadni az őt megillető méltóságot. Éppen ezért - mint mondta - a világkiállításnak is küldetése bemutatni, hogy a vadászati kultúra az emberi természetből fakadó, különleges jelenség.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszédet mond az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás megnyitóján a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban 2021. szeptember 25-én Forrás: MTI/Varga György

Semjén Zsolt kiemelte, hogy az ember mindig vadászott, és ma már nem is tartható fenn a természet, a mezőgazdaság, az élővilág sokfélesége vadgazdálkodás nélkül. Ha a világ bármely pontján felhagynak vele, a tapasztalatok szerint az állatvilág pusztulni kezd, ahol viszont fejlesztik, ott a vadállomány mennyiségében és minőségében is gyarapodik.

A Biblia szerint ugyanúgy tévedés a környezetet sorsára hagyni, mint kirabolni, és ahogy a kertész a rá bízott kertet, a vadász az erdőt, a mezőt, a vadakat gondozza - fogalmazott.

Semjén Zsolt közlése szerint - a fenntarthatóság elvével összhangban - a kiállítás minden eleme megmarad, a rendezvény végeztével méltó helyre kerül, helyszíne pedig a fővárost gazdagítja.

Az újjáépített Hungexpo nemzedékeken át évente események százait fogadhatja be.

A miniszterelnök-helyettes a vadászok védőszentjére emlékező Szent Hubertus-misén is részt vett. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek azt hangsúlyozta, hogy a világkiállítás üzenete illeszkedik az egyház tanításaihoz. Mint fogalmazott, a mindennapok gondjai idővel megoldódhatnak, de megmarad állandó feladatnak Isten és a teremtett világ dicsőítése.

A Biblia a vadászokat az élet fönntartóiként említi, és maga Ferenc pápa is kiemelt jelentőséget tulajdonít a természet védelmének - tette hozzá.

A világkiállítás a szervezők számítása szerint legalább 1 millió vendéget fogad október 14-ig.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!