A delta vírusvariáns az eddigieknél nagyobb veszélyt jelent a fiatalokra

Koronavírus, vírus, Budapest, maszk, arcmaszk, védőmaszk, fiatal, lány
Vágólapra másolva!
A koronavírus delta variánsa jobban terjed és nagyobb veszélyt jelent a fiatalokra, mint az eddigi mutánsok - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa szerdán az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

Szlávik János hangsúlyozta: a statisztikák alapján inkább járványügyileg, mint klinikailag, de fontos a fiatalok oltása.

Illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Hozzátette:

Elmondta: úgy látja, "sikk lett", és egyre nagyobb igény van az oltásra a fiatalok körében. A szülőknek a főorvos azt javasolja, ha gyermekük akarja az oltást, akkor is adassák be neki, ha ők maguk nincsenek beoltva.

Ha emelkednek az esetszámok, újra maszkot kell majd hordani

Tudatta: tíz nagyvárosban emelkedett a szennyvíz koronavírus-koncentrációja, vagyis legalább tíz nagyvárosban az elkövetkező hetekben emelkedni fognak az esetszámok.

Egyelőre lassan, de jelenleg is emelkednek a számok,

ugyanez történt az előző hullámban, és ezt követően berobbant a járvány - tette hozzá.

Ha az esetszámok nagyon megemelkednek, elképzelhető, hogy újra kell maszkot hordani - mondta a főorvos, hozzátéve, bízik abban, hogy lezárások, bezárások nem lesznek.

Kitért arra is, hogy Izraelből érkezett hírek szerint a három oltással beoltottak között csökkentek az esetszámok, de ez egyelőre nincs bizonyítva. Magyarországon fel lehet venni a harmadik oltást, ami egyértelműen javasolt az időseknek, az immunhiányosoknak, a daganatos betegeknek, a szervátültetetteknek vagy az olyanoknak, akik immunrendszerüket elnyomó gyógyszert szednek - fűzte hozzá Szlávik János.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!