Tovább bővül az álláskeresők elhelyezkedését ösztönző program

Vágólapra másolva!
Napokon belül bővül az álláskeresők elhelyezkedését ösztönző program - jelentette be Bodó Sándor az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombati közleményében.
Vágólapra másolva!

A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár közölte, hogy a vállalkozások munkaerő-támogatása ezentúl akár 9 hónapon át jelent könnyebbséget az alacsony iskolai végzettségű álláskeresőt foglalkoztatók számára.

Az újonnan felvetteknek képzést biztosító vállalkozások 90 napig munkatapasztalat szerzést elősegítő támogatásban is részesülhetnek szeptember 15-étől.

Hozzátette, hogy a kormány cselekszik a regisztrált álláskeresők számának folyamatos csökkenéséért, a vállalkozások munkaerő-támogatásának köszönhetően már több mint 25 ezren álltak munkába.

A közlemény szerint a vállalkozásoknak a támogatás fejében vállalniuk kell, hogy teljes- vagy legalább napi 4 órás részmunkaidőben foglalkoztatják a kevésbé képzetteket.

Az első három hónapban a vállalkozásnak minimum 120 órányi, szakmai ismeretre irányuló képzésben kell részesítenie az álláskeresőt. A képzés lehet saját erőforrásra alapozó belső képzés, de megvalósulhat külső szolgáltató - felnőttképző - bevonásával is.

A teljes állomány figyelembe vételével tíz munkavállalóig egyszerre legfeljebb két álláskereső, tíz felett az összes létszám maximum 30 százaléka után fizethető ki a 90 napig folyósítható munkatapasztalat-szerzési támogatás.

Mértéke a foglalkoztatót terhelő bruttó bér és a szociális hozzájárulási adó 100 százaléka, de teljes munkaidő esetén legfeljebb a megállapításkori minimálbér és annak szociális hozzájárulási adója.

A munkáltató ezt követően a vállalkozások 6 hónapon át járó munkaerő-támogatását is igényelheti az álláskereső után. A munkabér a képzési időszakhoz képest nem csökkenhet - ismertette a tárca.

A közleményben Bodó Sándort idézve azt írták: "hónapról hónapra kevesebb a regisztrált álláskereső Magyarországon, a tavaly júniusi mélypont óta több mint 120 ezerrel csökkent a számuk.

A tartós javulás a sikeres válságkezelésnek köszönhető, a kormány gazdaságvédelmi és újraindítási intézkedései érdemben segítették a fellendülést, a munkahelyek megvédését.

A hazai foglalkoztatásban többre jutottunk annál, mintha csak visszatértünk volna a koronavírus megjelenése előtti szintre: 2021 nyarán minden korábbinál többen, 4,7 millióan dolgoztak Magyarországon".

A támogatási kérelmeket az alkalmazni kívánt személy lakóhelye, tartózkodási helye szerint illetékes, állami foglalkoztatási szervként eljáró járási - fővárosi kerületi - hivatalhoz lehet benyújtani szeptember 15-étől. További részletes információk a munka.hu oldalon találhatók.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!