A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Gyáva magyarázkodással jelentette be pártjának Karácsony, hogy félreállították a Gyurcsány-showban

Karácsony Gergely, Márki-Zay Péter
Vágólapra másolva!
A Mandiner birtokába jutott, párttársainak írt Karácsony-levélből kiderül, a főpolgármester Márki-Zayt fogja támogatni az előválasztás második fordulójában.
Vágólapra másolva!
Karácsony Gergely, Márki-Zay Péter, a Gyurcsány-show szereplői Forrás: MTI

Karácsony Gergely a Párbeszéd tagjainak írt levelében, amelyet az Újrakezdés nevű párbeszédes Facebook-csoportba posztolt, úgy fogalmaz, nagy dolgokat értek el az előválasztáson, a párt megkerülhetetlen tagja lesz a következő kormánynak. Ugyanakkor a második fordulót nem tudják megnyerni, mert három ellenfelük van egyszerre: a Fidesz, a DK és az ellenzékkel is elégedetlen (részben joggal elégedetlen) ellenzéki világ, aki most Márki-Zay Péterben találta meg a vezetőjét
– állítja. A valóság persze az, amit már megírt az Origo:

elégedetlen vele főnöke, Gyurcsány Ferenc, ezért Márki-Zayt választotta helyette a Gyurcsány-show folytatásához.

„Ez most a haza érdeke" – fogalmazott Karácsony arról, hogy félre lett állítva, és mindenkit igyekezett megnyugtatni, hogy nem tűnik el, sőt. Azzal zárja a levelét a főpolgármester, hogy tudja, csalódást okoz sokaknak, de kéri, hogy bízzanak benne, így lesz a legjobb mindnyájuknak. Néhány napja azt mondta, akkor lép vissza, ha elüti a villamos. Szerdán meg - igaz, remegős hangon - azt, hogy nem visszalép, hanem előre.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!