Balesetet okozott egy férfi Kisbágyon, majd magára hagyta sérült utasait

illusztráció
Vágólapra másolva!
Egy férfi túl gyorsan hajtott Kisbágyon, aminek az lett a következménye, hogy egy kanyarban megcsúszott és az árokban kötött ki. Az autójában utazó két lány megsérült, a férfi azonban nem foglakozott velük.
Vágólapra másolva!

A baleset január 24-én este történt Kisbágyon. A sofőr 95-100 km/h sebességgel közlekedett, ami jóval a megengedett feletti érték azon a szakaszon. Az egyik kanyarban lesodródott az útról és belecsapódott az árok falába.

A balesetben a kocsiban utazó két lány megsérült. Az egyiküknek eltört a homlokcsontja és a bal szemgödre, a másik zúzódásokkal megúszta a balesetet.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Bár a lányokon jól láthatóak voltak a sérülések, és több autó is megállt segíteni, a férfi mindezeket visszautasította, és mentőt sem hívott.

A lányokat végül egy másik autós vitte kórházba.

Az ügyészek közúti baleset okozása és két rendbeli segítségnyújtás elmulasztása miatt emeltek vádtat a férfi ellen. Azt javasolják, hogy a bíróság ítélje felfüggesztett börtönbüntetésre és tiltsa el a vezetéstől.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!