Apáti Bence: A Telex-444-világ legújabb kedvencéről

Vágólapra másolva!
Apáti Bence írása a Gyurcsány-listája legújabb "sztárjáról".
Vágólapra másolva!

Van ez a legújabb projektje a haladó sajtónak, amelyik nagyjából arról szól, hogy Márki-Zay Péter annyira, de annyira jobboldali meg konzervatív, hogy olyat még nem látott a világ.

Ami szerintük egyrészről fantasztikus dolog - most épp a 444 meg a Telex nemhogy nem gúnyolódik a konzervatívokon, hanem valósággal rajong értük -, másrészről kivont szabjával, azzal a csak rájuk jellemző, maró gúnnyal védelmezik, ha és amennyiben valaki innen, a jobboldalról meg merészel említeni egyet a százezer ok közül azzal kapcsolatban, hogy miért is baloldali a baloldali kacsák élére állt, baloldali szemkilövetőkkel összefogó-haverkodó, hülyeségeket hápogó baloldali kacsa.

Az egész jelenség annyira abszurd, hogy rövid tanakodás után még a Monty Python roppant bevállalós csapata is visszadobna az ötletet, arra hivatkozva, hogy azért illene némileg hihetőnek lennie egy történetnek. Márpedig az, hogy az ultaliberális ellenzék és sajtója amiatt lelkendezik, hogy végre egy állítólagos jobbos vezetheti harcba megtépázott és elcsigázott ballibsi csapataikat, a valóságtól annyira elrugaszkodott ötlet, hogy azt már senkinek nem venné be a gyomra.
Pedig ez történik.

Az a haladó sajtó, amelyik akkor érzi igazán elemében magát, ha a templomba járó, a hagyományos értékeket követő vagy ne adj Isten népszerűsítő művészek és közszereplők - most hirtelen Tóth Gabi, Nagy Feró, Varga Viktor és Vincze Lilla jutnak az eszembe - és politikusok nyilvános megkorbácsolásával indíthatja a napot, jelenleg vadul védelmezi Márki-Zay Péter kereszténységét és vélt jobboldaliságát, miközben savanyú-izzadtságszagúan bizonygatja, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester konzervatív.

Meg keresztény.

Jól van srácok.

Az új messiás egyébként olyan szélsőségesen konzervatív, hogy Gyurcsány feleségével folytatott vitája során ez szaladt ki a száján: “Szó sincs arról, hogy egy konzervatív kormány alakulna Magyarországon.”

Majd szólt arról is, hogy programjában lesznek baloldali, zöld, sőt a liberálisoknak kedves, fontos programelemek is.

Mondjuk ezeket azért jó lenne pontosítani, mert nekem mindig összerándul a gyomrom, ha valaki a liberálisoknak kedves elemeket emlegeti.

Később, miután tárgyalt Gyurcsány Ferenccel, azt nyilatkozta, hogy ezeket mondta a Demokratikus Koalíció vérbalos vezetőjének: “Elnök úr, könyörgöm, azért dolgozom, hogy a DK ne a legerősebb ellenzéki, hanem a legerősebb kormánypárti frakció legyen.”

Nos, igen, a progresszív baloldal mércéje szerint az az igazi jobboldali, aki kizárólag azért melózik, hogy Gyurcsány pártja legyen a legerősebb kormánypárti frakció.

Logikus.

A baloldali propagandasajtó következetlenségére és elvtelenségére jellemző, hogy most épp fanfárok kíséretében kürtölik világgá azt is, hogy a nyugati sajtó magyar Trumpként hivatkozik Márki-Zayra.

Akinek rövid a memóriája, annak mondom, hogy nem olyan régen Trumpot talán még Orbán Viktornál is jobban gyűlölték, és megvetették a balos szerkesztőségekben.

Végül: Márki-Zay Péter annyira de annyira keresztény meg konzervatív, hogy elővette azt a szélsőbalos provokációnak beillő toposzt is, hogy Jézus baloldali volt.
(Nem volt.)

Ja! Majd elfelejtettem.

Azt mondtam már, hogy ez a jobboldali miniszterelnök-jelölt a véres rendőrterror 15. évfordulóján a baloldali szemkilövetővel fog ünnepelni?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!