Börtönben marad a lakótársát halálra verő, esztergomi férfi

Illusztráció
Vágólapra másolva!
Újabb három hónappal hosszabbították meg a letartóztatását annak a férfinak, aki újévkor a vád szerint megütötte lakótársát, aki életveszélyesen megsérült, és már a többszörös műtét sem mentette meg az életét, egy hónap múlva meghalt.
Vágólapra másolva!

A két férfi közösen lakott egy esztergomi albérletben. A férfi január 1-jén bement lakótársa szobájába, és hajnalban

ököllel megütötte, mire a másik férfi hanyatt esett, és beütötte a fejét a padlóba.

A bántalmazott férfi agyi

vérömlennyel és másodlagos agysérülésekkel járó koponyarörést szenvedett, ami miatt életveszélyes állapotba került, többször is megműtötték, ám már ezzel sem tudták megmenteni az életét, február 5-én meghalt.

A Komárom-Esztergom megyei rendőrök a férfit halált okozó testi sértés miatt hallgatták ki.

A tatabányai bíróság az ügyészi javaslattal egyezően január 8-án elrendelte a férfi letartóztatását.

A főügyészség javasolta a férfi letartóztatásának

további három hónappal történő meghosszabbítását a szökés, rejtőzködés, és a tanúk megfenyegetésének, befolyásolásának elkerülése miatt.

A bíró az ügyészi indítványnak helyt adott és január 8-ig meghosszabbította a férfi letartóztatását.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!