A PIM válasza szerint a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) 1998 júniusában alakult meg. Az alapítói elképzeléseknek megfelelően az alkotók az akkori minimálbér négyszeresét kapták havi ellentételezésként annak fejében, hogy hozzájárultak a műveik digitális felhasználásához (vagyis a DIA honlapján történő közzétételhez).
A kezdeti időszakban a programot a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) finanszírozta, évenként benyújtott pályázatokkal. Tehát 2006 végéig valamennyi taggal minden évben új szerződést kellett kötni, a mindenkori minimálbérhez igazított összeggel.
Többszöri nekifutás után végül 2007-ben nyílt lehetősége a PIM-nek arra, hogy a DIA konszolidálása céljából élethosszig tartó szerződéseket kössön a tagokkal. Mivel addigra több ízben is előfordult, hogy emelték a minimálbért, a DIA finanszírozhatóságának megőrzése céljából a szerződésbe az alábbi számítási mechanizmus került: az induló összeg minden évfordulókor emelkedik, vagy a minimálbér-emelés, vagy az infláció KSH által közzétett mértékével. A kettő közül az alacsonyabbat kell figyelembe venni. Ennek következtében a havi felhasználási díj elvált a minimálbér négyszeres összegétől; az elmúlt 15 év módosulásai után jelenleg bruttó 366.857 Ft.
Az Origo kérdésére a PIM kiszámolta, hogy a DIA alapító tagjai eddig mennyit is kaptak: az összeg jelenleg egy ma is élő alapító tag esetében millió forintra kerekítve majdnem 74 millió forint. Az Origo által megkérdezett közgazdászok szerint a (közel 20 évnyi) pénzromlást beleszámolva az összeg jelenlegi árfolyamra átszámolva valóban közel lehet a Demeter által emlegetett közel 90 millió forinthoz.
Demeter Szilárd főigazgató az Origónak elmondta, hogy már kinevezésekor érdekesnek tartotta, hogy
a tele szájjal diktatúrázó ellenzéki szerzőknek hajuk szála sem görbült, és ez nem okoz kognitív disszonanciát náluk, mindenesetre furcsa egy diktatúra az, amelyik bőségesen fizeti őket.
De a valóság soha nem zavarta a magyar baloldalt, mondta. Demeter fontosnak tartotta felhívni a figyelmet arra, hogy főigazgatói időszaka alatt eddig csak hozzátett a DIÁ-hoz: kezdeményezésére indult a DIA100-program, amely égisze alatt széleskörű szakmai egyeztetést követően száz posztumusz DIA-tag teljes életművét közzéteszik a honlapon. A főigazgató itt tartotta érdemesnek jelezni, hogy a posztumusz DIA-tag örököseinek életművenként 2 millió forintot fizetnek egyszeri alkalommal. Egy másik programnak is örülhetnek a magyar olvasók: az Osiris kiadóval együttműködési megállapodást kötöttek arról, hogy az Osirisnél megjelent szépirodalmi vonatkozású könyveket is ingyenesen elérhetővé teszik elektronikus formában. A forrásbővülésnek köszönhetően folyamatosan fejlesztik a DIA-portált is.
Az Origó arra is rákérdezett, hogy Demeter Szilárd a baloldali tábor óhajának megfelelve bocsánatot fog-e kérni Parti Nagy Lajostól. Demeter azt válaszolta, hogy
amit Parti Nagy Lajos szépirodalmi munkásságáról állítottam, miszerint az utóbbi években nem a tehetségéhez és nagyságához mért teljesítményt nyújtja, az szakmai közhely. Lehet, hogy nem merik a szemébe mondani, de ezt gondolják róla még az elvtársai is.
Demeter elismerte:
Egyébként Spirónak igaza van, ez nem ösztöndíj, gyakorlatilag az életmű egyszeri, másolásvédett digitális kiadásának és ingyenes hozzáférhetővé tételének a jogát vesszük meg arra az időre, amíg ezt az összeget folyósítjuk. Semmiféle más bevételi forrástól nem esnek el emiatt, tehát ha a kiadójuk újra kiadja a műveket, vagy jogdíjkötelesen előadják, felolvassák az írásaikat, tehetik, nekik csenget a kassza, a PIM nem rendelkezik semmiféle más jog fölött, és nem is állt szándékunkban soha bármiféle plusz jog megszerzése. A DIA küldetése, hogy adófizetői pénzből az adófizetők számára minőségi kortárs magyar irodalmat tegyen ingyenesen közzé a lehető legnagyobb szakmai gondossággal eljárva
– mondta.
Majd így folytatta Demeter Szilárd:
Nem az a baj, hogy Parti Nagy Lajos a DIA tagja. Vannak ott egykönyves szerzők is, mint például Závada Pál, akinek a Jadviga párnája c. könyve remekmű, de amit utána írt, hát, nem az a szint, hogy finoman fogalmazzak. Akárhány komolyan vehető literátorral beszéltem, mindenkinek ez a véleménye, de ezt sem merik kimondani, mert rögtön kivégzik őket. Szent tehenek, nem szabad bántani, oké. Csak tudnám, hogy ha nem beszélünk őszintén, akkor mitől lesz jobb a kortárs magyar irodalom?!
De egyébként mindez érdektelen, még az is érdektelen, hogy én mit gondolok egyes kortárs szerzőkről. Az igazi baj az, hogy például amikor kitaláltuk a Térey-ösztöndíjat, és szerettem volna, ha az összes irodalmi ösztöndíj egy összefüggő rendszert alkotva a Digitális Irodalmi Akadémia részét képezze, akkor
három DIA-tag lobbizott azért, hogy a Térey-ösztöndíj ne legyen akkora, mint a DIA-juttatás: köztük Parti Nagy Lajos és Závada Pál. Az ő nyomásukra lett a Térey-ösztöndíj az érvényes DIA-felhasználási díj 90%-a. Na, ez zavar. Nem az ő keretösszegükből vettem el a Térey-ösztöndíjat, hanem plusz forrást ítélt meg rá a kormány. Semmivel sem kapnak kevesebbet, mint amennyit anno a szerződésben megállapítottak az akkori döntéshozók, és 2007-ben nem a Fidesz volt a kormányon. De ahelyett, hogy örültek volna annak, hogy a gyermeket nevelő, lakást vásárló, számlát fizető középgeneráció is végre rendes ösztöndíjlehetőséghez jut, az volt a legfontosabb számukra, hogy ne kapjanak annyit, mint ők. Ezt így hogy?
Vagy amikor a Térey-ösztöndíjat elfogadókat a saját táboruk ekézte, akkor ugyancsak abból a táborból valaki, ha jól emlékszem, épp Parti Nagy Lajostól kérdezte meg, hogy ha ennyire büdös a Fidesz-kormány által biztosított pénz, akkor miért nem osztja szét a DIA-juttatását a kezdő írók között? Jó kérdés. És még ők oktatnak ki engem valamiféle vélt erkölcsi piedesztálról. Na, hagyjuk” – mondta a PIM főigazgatója.