A vádirati szerint egy korábban külföldön prostituáltként dolgozó nő 2017 októberétől a 2018. június 2-ig, amíg el nem fogták, magyar nőket futtatott az Egyesült Királyságban és Budapesten is.
Lakásokat vett bérebe, amelyek bordélyházként üzemeltek.
A mádám gondoskodott arról, hogy a szexuális szolgáltatást kínáló nők az ügyfelek rendelkezésére álljanak, intézte a szolgáltatások meghirdetését a neten, telefonon egyeztetett az ügyfelekkel, meghatározta a szexuális szolgáltatások tarifáit és döntött a bevételek elosztásának módjáról.
2018 áprilisában került a bordélyházba egy 17 éves kamaszlány, akit egy férfi szervezett be, bemutatta a mádámnak. Amikor a nő megtudta, hogy a lány még nincs 18 éves, felajánlotta, hogy lakhat az egyik lakásban és ezért nem kell lakbért fizetnie, de a bevétele felét át kell neki adnia.
A lány először csak erotikus jellegű masszázst, később már prostitúciós tevékenységet is végzett.
A bordélyház működésének a frissen beszervezett lány édesapja vetett véget azzal, hogy feljelentette a mádámot. A nyomozók emberkereskedelemmel vádolták meg a magyar nőket futtató nőt és azt is, aki a lányt beajánlotta neki. Az ügy tanúk meghallgatásával folytatódik ma a Fővárosi Törvényszéken.