A vécé ülőkéjén hagyott egy serpenyőt egy miskolci férfi, ezért megkéselte egy nő
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/E1I3sGbXOP8-e9NDNid1mbHi_7NTQNfR4iyVx1E1cQY/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JmNjFkNTY2MWE5MTQzOWY4Y2Q2OGY0NDc3NjJmNzRk.webp)
Egy nő és egy férfi egy háztartásban lakott, de nem volt köztük élettársi kapcsolat. A viták azonban rendszeresek voltak köztük, főleg akkor, amikor mindketten részegek voltak.
A férfi 2020. január 10-én kocsmából ment haza és rántottát készített magának,
amelynek a maradékát a WC-be öntötte, a serpenyőt pedig az ülőkén felejtette.
A szintén részeg nő ezen felháborodott. Számon kérte emiatt és szidta a férfit, majd a serpenyővel többször megütötte a lábán, aztán egy húsz és fél centis kést vett magához és az ülő férfi háta mögé lépett, a kés pengéjét lefelé tartva.
A férfi felállt és belemozdult a késbe, amely a hátába szúródott.
A kést a sebből a nő anyja húzta ki, aki éppen a lakásban volt.
A férfi életveszélyesen megsérült a késtől, míg az ütések miatt súlyos, töréses sérüléseket szenvedett.
A törvényszék a nővel szemben súlyos és életveszélyes testi sértés miatt emelt vádat, és 1 év 4 hónap felfüggesztett börtönt szabott ki vele szemben. A végzés jogerős.
A címlapi kép illusztráció!