Kést dobott ismerőse lábába egy kamasz egy kaposvári utcán

illusztráció
Vágólapra másolva!
Egy fiatal fiú késsel ijesztgette ismerőseit a közterületen, aztán az egyikük után dobta úgy, hogy a kés beleállt a sértett lábába. A Kaposvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés és más bűncselekmény miatt emelt vádat ellene.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a kamasz februárban a barátaival sétált az egyik kaposvári utcán

és közben egy nyitott pengéjű kést dobált a levegőbe.

Amikor egy társaság elhaladt mellettük, a kamasz elkezdte bökdösni vele az egyikük karját. A fiatal fiúk megijedtek és rászóltak, de a késes nem állt le. Amikor a kamasz kiszemelt áldozata felé mutatta a kés hegyét, a férfi megpróbálta kiütni a kezéből, de nem sikerült neki.

Futni kezdett, a késes fiatal pedig utána szaladt és futás közben a menekülő felé dobta a kést.

Az áldozat lábát találta el hátul, elszakította az Achilles-ínát, amely 8 napon túl gyógyult meg.

Az ügyészség súlyos testi sértés és más bűncselekmény miatt felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozta a fiatalkorú támadóval szemben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!