A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Kazakhstan
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
NyílNyíl

Szenteste késeltek meg egy férfit Budapesten

késelés, december 24,
ezzel a késsel akart megölni egy fiatal férfit egy idősebb tavaly szenteste
Vágólapra másolva!
Ahogy a 48 éves férfi kiszabadult a letartóztatásból, másnap, december 24-én emberölési kísérlet miatt megint őrizetbe vették.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a férfi egy másik ügyben elrendelt letartóztatásának megszűnése után 2020. december 23-án kiszabadult a börtönből. Első útja Budapestre vezetett, ahol felkereste az egyik rokonát. A nő ekkor élettársával, egy 28 éves férfival egy III. kerületi, önkormányzati telken lévő házat használt.

Másnap, december 24-én áthívták magukhoz vendégségbe a nő rokonait, akikkel együtt ittak.

A 48 éves, részeg férfi kötekedő viselkedése miatt a vendégek este elmentek, így csak hárman maradtak.

Késő este, nem tudni, miért, a vendég többször arcon ütötte rokona élettársát.

Ezt a fiatal egy ideig tűrte, majd a sokadik pofon után megragadta a támadóját és kivitte a házból,

ahol ököllel többször megütötte a fejét, de olyan erősen, hogy eltörött az orra.

A 28 éves férfi visszament a házba és leült egy székre. Néhány perc múlva támadója követte, de ekkor már egy kés is volt nála.

A késsel nagyon erősen hátba szúrta a széken ülőt, majd kisebb erővel a tomportájékán is.

A mentők - akiktől a nő kért telefonon segítséget – a 28 éves férfit kórházba vitték. Életmentő műtétet hajtottak rajta végre.

Lépének eltávolítása miatt maradandó fogyatékosságot szenvedett.

A Fővárosi Főügyészség a most is letartóztatás alatt álló, büntetett előéletű férfit emberölés kísérletével vádolja és börtönbe küldené. Emellett súlyos testi sértés miatt is felelhet majd a bíróságon.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!