Mentősökre támadt egy férfi Szentendrén

rendőrautó rendőrség letartóztat
illusztráció
Vágólapra másolva!
Egy férfi megtámadta a segítségére érkező mentősöket, a Szentendrei Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emelt vádat ellene. 
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint augusztusban lakossági bejelentésre érkezett mentő egy szentendrei utcán alvó, részeg férfihoz. A mentősök felébresztették és megkezdték állapota felmérését. Ettől annyira ideges lett az ápolt, hogy hangosan káromkodni kezdett és azzal fenyegetőzött, hogy megveri a mentősöket. Hogy szavainak nyomatékot adjon,

ököllel csapkodott a levegőben. A mentősök kitértek a támadás elől és eltávolodtak tőle.

Miután látták, hogy a férfi nem hogy lecsillapodott volna, de a zsebéből még egy bicskát is előkapott, amivel elindult a mentőautó felé, a sofőr beült az autóba és tárcsázta a segélyhívót. Eközben a férfi háttal nekitámaszkodott a mentőautónak, hogy megakadályozza az elindulását. A sofőr a lassú tolatás mellett döntött.

Ekkor a férfi hirtelen ráütött az autó motorháztetőjére.

A vezetőnek végül sikerült kikerülnie a férfit és odagurulnia a társáért, aki be tudott szállni mellé.

A helyszínre riasztott rendőrök csak bilinccsel tudták megtörni a velük is agresszíven viselkedő férfi ellenszegülését.

A Szentendrei Járási Ügyészség

felfegyverkezve elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak

miatt emelt vádat a férfivel szemben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!