Pénzbírságot kapott a sofőr, aki dühében rátámadt egy másik sofőrre Ózdon

illusztráció
Vágólapra másolva!
Félmillió forintos pénzbüntetésre ítélték garázdaság miatt azt az autóst, aki idén nyáron verekedett össze egy másik autóssal egy vitás helyzet miatt. 
Vágólapra másolva!

Egy férfi július 4-én Ózdon vezetés közben közlekedési konfliktusba keveredett egy másik sofőrrel. Elhatározta, hogy felelősségre vonja, ezért követni kezdte. Miután a másik férfi leparkolt, odalépett hozzá és hangosan szidni kezdte, majd

a lehúzott ablakon keresztül benyúlt az autójába és ököllel arcon ütötte,

aztán elmenekült a helyszínről.

A férfi az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról,

így a bíróság a garázdaság miatt 500 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte.

A kihirdetett ítéletet mind az ügyész, mind a vádlott és védője tudomásul vette, így az jogerős.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!