További tartalék aláírásokra lenne szükség a nemzeti régiók védelmének ügyében

NÉMETH Zsolt
Budapest, 2021. március 10. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke (b) és Incze Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke a Hősök terén tartott sajtótájékoztatón 2021. március 10-én. A társaság a koronavírus-járvány miatt a Székely szabadság napja rendezvény helyett egy nagy méretű kokárda elhelyezésével hívja fel a figyelmet az autonómia megvalósításának szükségességére. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Napirenden kell tartani a nemzeti régiók ügyét május 7-éig azokban az országokban, ahol a tartalék aláírások száma még nem elegendő - hangsúlyozta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke a székely szabadság napja alkalmából szerdán Budapesten.
Vágólapra másolva!

Németh Zsolt erről a Hősök terén megtartott sajtótájékoztatón beszélt, amelyet a járvány elleni intézkedések miatt szerveztek az ilyenkor szokásos megemlékezés helyett.

A politikus kiemelte, hogy május 7-én zárul le a nemzeti régiókról szóló aláírásgyűjtés, amelynek keretei között egymillió aláírást kell összegyűjteni hét országból.

Ugyan a küszöbértéket tíz országban már sikerült elérni, a tapasztalatok szerint az aláírások mintegy 10-15 százaléka érvénytelen

- fejtette ki.

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke és Incze Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke a Hősök terén tartott sajtótájékoztatón 2021. március 10-én Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Németh Zsolt ezért a május 7-éig tartó időszak feladatának nevezte, hogy

hogy akkor is meglegyenek a szükséges aláírások hét országból, amikor az Európai Bizottság hitelesíti őket.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!