Kiss Róbert rendőr alezredes ismertette, hogy az elmúlt 24 órában 549 személlyel szemben intézkedtek a rendőrök, mivel nem, vagy nem megfelelően viseltek szájmaszkot.
A rendőrök 303 személlyel szemben intézkedtek a kijárási tilalom megszegése miatt.
A korridorokon 45 intézkedést hajtottak végre, a tranzitálási szabályok miatt, és 8477 hatósági házi karantént rendeltek el Magyarországon.
Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, hogy folyamatosan zajlik az oltás, már 1 696 110 fő a beoltottak száma, közülük 494 520 fő már a második oltását is megkapta.
A járvány harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk, a brit vírusmutáns nagyon gyorsan terjed.
Jelentősen nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma, ezért a korlátozások továbbra is érvényben vannak – mondta a tisztifőorvos.
Müller Cecília felhívta a figyelmet, hogy a legnagyobb erőfeszítést az egészségügyi intézmények teszik ezekben a hetekben, jelenleg is.
Annak érdekében, hogy minél kevesebben kerüljenek kórházba, már a háziorvosok is felírhatják a favipiravir nevű készítményt, ami gátolja a koronavírus szaporodását.
Eddig már 37 ezer dobozt rendeltek a háziorvosok – mondta.
Elmondta, hogy holnaptól, csütörtöktől új kormányrendelet lép hatályba. A rendelet értelmében a járóbeteg-ellátókat is be lehet vonni az intézményes védekezésbe, az abban jelenleg is részt vevő megyei kórházak, egyetemi kórházak, valamint a fővárosi centrumkórházak mellett.
A védőoltási program a vakcinák érkezésének függvényében zajlik. Magyarország a második az uniós oltási ranglistán.
A magyar lakosság átoltottsága elérte a 16,8 százalékot, szemben a 9,4 százalékos uniós átlaggal
– mondta Müller Cecília.
Kiemelt veszélyeztetettségük miatt továbbra is a regisztrált idősek oltása áll a sor elején. Az eddig regisztrált 65 év felettiek 65 százaléka már megkapta az oltást, és a többiek is hamarosan sorra kerülnek. A következő héten beadandó oltásokhoz már kiszállították a vakcinákat az oltópontokra.
Fontos, hogy összefogjunk minden tekintetben - emelte ki. A védőoltások beadása a háziorvosi rendelőkben is zajlik.
A kórházi oltópontokon a Pfizer/BioNTech, a háziorvosoknál a Sinopharm, az AstraZeneca és a Moderna vakcinájával folytatódik az oltás. Múlt éjszaka újabb 180 ezer adag második oltáshoz szükséges Szputnyik V vakcina érkezett Budapestre.
A kormány ma is ülésezik, értékeli a járványügyi helyzetet és dönt a szükséges intézkedésekről
– erősítette meg a tisztifőorvos.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság felhívására 500 egészségügyi szakon tanuló, illetve egészségügyi végzettséggel rendelkező személy segíti a védekezést, és a vakcinák beadását.
Az operatív törzs úgy döntött, hogy hatodik lépésben megkezdi az infrastruktúrát üzemeltető fontos üzemek, cégek dolgozóinak oltását.
Már elkezdték a BKV dolgozóinak oltását, ma pedig a Paksi Atomerőmű munkatársainak oltása is elkezdődik. A sor a következő napokban a MÁV és a GYSEV munkatársainak oltásával folytatódik, mondta Müller Cecília.
A szennyvízben továbbra is stagnál a vírus örökítőanyaga. Ez azért is fontos, mert ennek értelmében a következő hetekben csökkenhet a fertőzöttek száma.
Területi érintettség tekintetében, a települések 99 százalékában vannak fertőzöttek.
A saját megyéjükhöz képest Jász-Nagykun-Szolnok, Békés és Veszprém megyében az elmúlt héthez képest rendkívül megnőtt a fertőzöttek száma. Ezzel ellentétben Budapesten több mint 10 százalékkal csökkent a fertőzöttek száma,
mondta a tisztifőorvos.
Müller Cecília felhívta a figyelmet arra is, hogy ma van a tuberkulózis elleni küzdelem világnapja. Az elmúlt évszázadban ez a betegség nagyon elterjedt volt Magyarországon, ez azonban napjaikra megváltozott a BCG-oltásoknak köszönhetően. 2020-ban már csupán mintegy 300 beteget regisztráltak. Éppen azért oltunk, hogy kevés beteg legyen, ez igaz a BCG-oltásra és a koronavírus elleni védőoltásra is – mondta.
Jelenleg az oltópontokon zajlik a védőoltások beadása, ez a háziorvosi rendelőket és a kórházi oltópontokat jelenti. Akik nehezen mozognak, azok számára a háziorvosok házhoz viszik a védőoltásokat. Azonban a háziorvos mindenképp előzetesen értesíti azokat, akiket behívnak, és akik számára házhoz is eljuttatják a vakcinát. Más emberek, idegenek, akik értesítés nélkül érkeznek, állításuk szerint azért, hogy beadják a védőoltást, csalók. Ne dőljön be nekik senki! – válaszolt újságírói kérdésre Müller Cecília.
A Janssen vakcinája április második felében érkezhet meg hazánkba. Egyelőre azonban nem tudják, hogy az amerikai-belga vállalat mekkora adagot fog tudni küldeni.
A vakcinalekötések megtörténtek, azonban az aktuális szállítmányról mindig csak egy-két nappal a szállítást megelőzően kapnak pontos információt - mondta kérdésre Müller.