Az Oktatási Hivatal is vizsgálódik Karácsony Gergely nyelvvizsgájának ügyében

Karácsony Gergely kocsiba ül mobiltelefon
Vágólapra másolva!
Újabb fordulat történt Karácsony Gergely nyelvvizsgabotrányában; úgy tűnik, nem marad következmények nélkül, hogy a főpolgármester a szükséges nyelvvizsga-bizonyítványok nélkül vállalt állásokat korábban a Budapesti Corvinus Egyetemen. Az Oktatási Hivatal még hétfőn felveszi a kapcsolatot az egyetemmel, és felkéri az ügy kivizsgálására - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Az Oktatási Hivatal (OH) reagált a Magyar Nemzet megkeresésére, amelyben a lap az iránt érdeklődött, hogyan dolgozhatott Karácsony Gergely évekig tanársegédként a Budapesti Corvinus Egyetemen C típusú nyelvvizsga, államilag elismert oklevél hiányában. Ahogy arról az Origón többször is beszámoltunk, Budapest jelenlegi főpolgármesterének nincs nyelvvizsgája, csak egy lektorátusi igazolása van az angol nyelvtudásáról. Ez 2000-ben – amikor szociológusként Karácsony végzett az ELTE-n – még elegendőnek bizonyult a diplomaszerzéshez, de

arra már nem jogosította fel őt, hogy tanársegédként állást vállaljon a felsőoktatásban, arra meg pláne nem, hogy később még adjunktusként is dolgozzon.

A Corvinus Egyetem doktori szabályzata abban az időben, amikor Karácsony náluk dolgozott, nyelvvizsga-kötelezettséget írt elő a tanársegédi pozíció betöltéséhez, az adjunktusi feladatok ellátásához pedig még egy második idegen nyelv szaknyelvi és előadói szintű ismerete is szükséges lett volna. Karácsony Gergely pedig köztudottan csak a magyar nyelvvel boldogul, államilag elismert oklevele biztosan nincs egyetlen idegen nyelvből sem.

Karácsony Gergely Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Vagyis hivatalosan nem dolgozhatott volna az egyetemen, hiszen nem felelt meg a munkakör betöltéséhez szükséges követelményeknek.

Az Oktatási Hivatal az ügyben hangsúlyozta: a Corvinus Egyetem mint munkáltató alkalmazta Karácsony Gergelyt abban az időben - vagyis 2004 és 2008 között tanársegédként. Hozzátették: a nemzeti felsőoktatási törvény szabályai alapján az Oktatási Hivatal hatósági ellenőrzést indíthat a felsőoktatási intézmény működése jogszerűségének vizsgálatára. Ezzel a jogával pedig él is a hivatal, mint közölte,

hétfőn, azaz még a mai napon felveszi a kapcsolatot a Budapesti Corvinus Egyetemmel, és felkéri az ügy kivizsgálására.

Az Oktatási Hivatal nyelvvizsgáztatási akkreditációs osztályának honlapján egyébként egyértelmű az útmutatás: az egyetemi lektorátusi vizsgák soha nem voltak állami vagy államilag elismert nyelvvizsgák.

A Magyar Nemzet további kérdésekre is várja a választ a Corvinustól, az Oktatási Hivataltól, illetve magától a főpolgármestertől is, hiszen nemcsak a tanársegédi munkavállalás jogszerűsége problémás, hanem a 2008 és 2012 közötti időszaké is, amikor Karácsony a két idegen nyelv ismeretét megkövetelő adjunktusi feladatokat látta el.

Ahogy arról korábban írtunk, az ELTE arra hivatkozva, hogy a hallgatók és volt hallgatók személyes adatai nem számítanak közérdekből nyilvános adatoknak - és ezen a főpolgármesteri tisztség betöltése sem változtat -, nem mutatja meg a lektorátusi vizsga meglétét bizonyító igazolást vagy okiratot, amely bizonyíthatná Karácsony középfokú angol nyelvtudását.

Mint ismeretes, a Karácsony nyelvtudása körüli botrány azután pattant ki, hogy a főpolgármester a The Economist brit lapnak adott interjújával komoly belpolitikai botrányt kavart. Karácsony a miniszterelnök testalkatán gúnyolódott, ami miatt bocsánatot kellett kérnie Orbán Viktortól.

Karácsony először azt bizonygatta, hogy tud angolul, és erről papírja is van. Májusban egy magyarázkodó Facebook-bejegyzésében trükkösen azt érzékeltette, hogy középfokú nyelvvizsgája van. Röviddel ezt követően azonban ő maga ismerte el, hogy ami neki van, az bizony nem államilag elismert nyelvi bizonyítvány.

– árulta el a régi indexesek új blogjának adott interjújában.

Az elmúlt hetekben Karácsony Gergely egyre kínosabb hazugságspirálba keveredik, és egyre lehetetlenebb magyarázatokkal állt elő hiányos nyelvtudását illetően. Előbb egy új szót talált ki arra, hogy nem tud angolul, amikor közölte, hogy neki hiperpasszív az angoltudása. Majd azt mondta az ATV-nek, hogy a bulvárlapokat kevésbé érti, mint a tudományos folyóiratokat.

Ezt követően arra hivatkozott, hogy csak a szaknyelvet érti meg: „egyetemista koromban, fiatal kutatóként speciális angolt beszéltem." Majd a gyermekkori diszlexiáját emlegette: „Az én esetem az angollal annyiban speciális, hogy huszonéves koromban az egyetemi angoltanárom mondta, hogy nekem valószínűleg diszlexiám lehetett iskoláskoromban, amit azóta kinőttem, vagy azt hiszem, ez a szakszerű kifejezés, kompenzáltam."

Mindeközben videófelvételek bizonyítják, hogy például egy nemzetközi sajtóeseményen egy kukkot sem értett a neki feltett kérdésből, az utóbbi hetekben pedig rendre menekülőre fogja, ha a nyelvtudását firtató – kiváltképp, ha angolul kérdező – újságírók közelítenek felé.

A PestiSrácok.hu riporterének nemrég azért sikerült megszólaltatnia a főpolgármestert a Képviselői Irodaház lépcsőjén, ahol így válaszolt: „Mondjuk úgy, hogy fejlesztenem kell az angolomat", majd sietve hozzátette: „tökéletesen olvasok és értek angolul".

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!