Orbán Viktor: 2022 elején a gyermekesek visszakaphatják a befizetett szja-t

OV_VG_1
Vágólapra másolva!
A gyereket nevelő családokat megviselte a mögöttünk hagyott időszak. Orbán Viktor miniszterelnök a Világgazdaság konferenciáján bejelentette, hogy ha sikerül elérni az 5,5 százalékos növekedést, akkor a gyermeket nevelő szülőknek visszaadják a 2021-ben befizetett adót. Az átlagjövedelem után befizetett szja-t a gyermeket nevelő szülőknek adják vissza. Mindez 550-580 milliárd forintot jelenthet. 
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt, hogy a magyar kormány nem szenved gondolatszegénységben. Innovatív gondolatok termelésében jól állunk - tette hozzá.

Riasztóan magas számokat hallottunk, így a 6 százalék feletti növekedés is elhangzott - mondta a kormányfő.

Marad a moratórium

Orbán Viktor elmondta, hogy a poszt-Covid-szindrómát a gazdaságban el kell kerülni. A teljes foglalkoztatottság egy olyan eszköz, ami a pandémia elleni bizonytalanság ellen hat. Nem szabad kiugrani a moratóriumból.

Szeptemberig marad a mostani moratóriumi szisztéma

- tette hozzá. Óvatosan kell lépni.

A kormányfő szerint a legfőbb kérdés, hogy mikor lesz szufficites költségvetés. A kormány azzal számol, hogy idén 7,5 százalékos hiány lesz, míg jövőre, 2022-ben 5,9 százalék lesz - tette hozzá. Orbán Viktor kiemelte, hogy nem elérhető jövőre a 3 százalékos hiány. A miniszterelnök elmondta, hogy a magyar kis- és középvállalkozások számára ellensúlyozni kell a kamatemelési hatást és az NHP kifutását.

Orbán Viktor elmondta, hogy egy rugalmas megoldást kell találni a kkv-k támogatására a megváltozó monetáris politika miatt. A kormányfő közölte, hogy ennek nincs felső határa. Vagy teljes foglalkoztatást akarunk, vagy ha nem adunk eszközöket, akkor nem lesz teljes foglalkoztatottság.

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Világgazdaság üzleti napilap Magyarország újraindításáról szervezett konferenciáján a Budapest Kongresszusi Központ 2021. június 9-én. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

200 ezer a cél

A kormányfő elmondta, hogy az adatokat tekintve sokkal jobb intézményrendszerre van szükség a következő időszakban. Orbán Viktor elmondta, hogy a minimálbért tekintve horizontjukon a 200 ezer forintos minimálbér van. Ha ezt rázúdítják a kkv-szektorra, akkor munkanélküliség lesz.

Átfogó megállapodást sürgetett a minimálbérről a kormányfő.

Orbán Viktor elmondta, hogy nehéz helyzetben vannak, a gazdaság újraindítását tekintve egy széles összefogás kell.

Ilyen helyzetben nem lehet választási költségvetést csinálni, ezért újraindítási költségvetést kell csinálni - tette hozzá.

Orbán Viktor: Mindenki helytállt ebben a válságban

Eddig azt hittem, válságban nem tudnak nekem újat mutatni, de amiben most vagyunk, azok számomra is újak - mondta a kormányfő. Orbán Viktor szerint olyat, hogy egy világjárvány megbénítsa a teljes világot, senki nem látott.

Ebben a válságban Magyarországon mindenki helytállt - mondta a kormányfő. Mind az orvosok, mind a pedagógusok nagyon gyorsan átálltak. Nincsen futótűzként terjedő családi csődhelyzet sem - tette hozzá. Orbán Viktor szólt arról is, hogy a vállalkozásoknak persze nehéz volt, de a foglalkoztatási számok alapján ők is helytálltak.

Ezt pótolni kell, és még 50 ezer plusz álláshelyre van szükség - mondta a kormányfő.

Újabb lépések

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy válságkezelést nem lehet normatív módon végezni. Két operatív törzs lesz ezentúl: a gazdaság újraindításáért felelős operatív törzs és a társadalmi élet újraindításáért felelős operatív törzs. Az előbbit Szijjártó Péter, míg az utóbbit Novák Katalin vezeti majd.

A globális adóemelésről azt mondta, hogy a nagyhatalmak a saját érdekük szerint döntöttek. Mire ebből lesz valami, addigra lehet, hogy több választást is megnyerünk.

Az itthoni alacsony vállalati adó nem azért van, hogy adóparadicsomot nyújtsunk, hanem tényleges beruházást hoznak ide - mondta a kormányfő. Aki ezt el akarja venni tőlünk, az a valódi beruházásokat akarja elvenni tőlünk - tette hozzá.

Központban a biztonság

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a legfőbb kérdés, milyen lesz a gazdaság a válság után. Erre most nem tud senki kielégítő választ adni. A világgazdaság és az európai gazdaság is változni fog, és ehhez okosan és jól kell alkalmazkodni - tette hozzá. Az európai gazdaság törékeny, és ezért mindenki biztonságosabb gazdaságot akar - mondta a kormányfő.

Teljes spektrumban ki kell építeni ezeket a gyártási sorokat - tette hozzá. Ki kell fejleszteni a saját vakcinánkat - mondta a kormányfő.

Nem lehet, hogy Magyarország csak a nyugati lábán álljon, és ez is a biztonság része

- mondta a kormányfő. Orbán Viktor szerint a világgazdaság súlypontja folyamatosan keletre helyezkedik. Ilyen országmérettel és népességgel csak exportra építhetünk - hívta fel a figyelmet.

Ez így nem mehet tovább

A budapesti turisztikai iparról azt mondta, annak a 90 százaléka a külföldiekre épül, és ez nem lesz versenyképes, és általában nem fog visszaállni a korábbi rend. Orbán Viktor szerint olyan turisztikai kapacitás is kell, ami a vidéki magyarokra épül.

A kormányfő szerint a legfontosabb cél, hogy több munkahely legyen, mit amennyien dolgoznak, mert így mindenki megtalálhatja a helyét. A migráció országon belül is rossz dolog - tette hozzá. A következő hét évben ez a szempont legyen a döntő.

Orbán Viktor elmondta, hogy a 13. havi nyugdíj visszaépítéséből nem lehet visszalépni.

Hatalmas bejelentés

A kormányfő közölte, hogy a gyerekeket nevelő családokat megviselte a mögöttünk hagyott időszak. Orbán Viktor bejelentette, hogy ha sikerül elérni az 5,5 százalékos növekedést, akkor a gyermeket nevelő szülőknek visszaadják a 2021-ben befizetett adót.

Mindez 550-580 milliárd forintot jelent.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!