Építkezésekről lopott egy háromtagú banda, majd továbbadták a zsákmányolt szerszámokat

Vágólapra másolva!
Lopás és orgazdaság miatt emeltek vádat egy építési területek, és csarnokok kifosztására szakosodott betörő banda három tagjával szemben, akik mindössze fél év alatt 21 helyre törtek be Kecskeméten, majd a meszerzett holmikat eladták. Velük együtt a lopott eszközöket megvásárló orgazdáknak is felelniük kell.
Vágólapra másolva!

A három kecskeméti férfi

2020 szeptemberétől 2021 áprilisáig Kecskeméten és vonzáskörzetében építkezésekre,éa csarnoképületekbe tört be, ahonnan szerszámgépeket: vakoló-, véső-, színkeverő gépeket, hegesztő trafókat, akkumulátorokat vittek magukkal.


A tolvajok a bejutás érdekében felfeszítették

az ajtókat, kapukat felfeszítették, kivágták a szerszámos konténerek lemezoldalát, amivel komoly rongálási kárt okoztak tulajdonosoknak.

Egy épülőfélben lévő családi házból úgy vitték el a purhabbal és rögzítőcsavarokkal beépített ajtót, hogy a falazatból kivágták.

A lopással összesen 27 embernek okoztak kárt, egyenként több százezer, néhány esetben pedig 1-1,5 millió forint összegű kárt is okoztak.

Az orgazdasággal megvádolt társaik

úgy szerezték meg a lopott eszközöket, hogy tudtak azok eredetéről, ráadásul az eredeti értékük töredékét fizették ki a tolvajoknak. Egyikük egy 1,5 millió forint értékű vakológépet 300 ezer forintért vásárolt meg.

A kecskeméti a gépet megtaláltál nála, és lefoglalták, majd visszaadták a tulajdonosnak

Az egyik tolvajnak amiatt is felelnie kell, mert a nyomozás során elrendelt bűnügyi felügyelet ellenőrzésére szolgáló nyomkövetőjét szétfeszítette és levette,

majd a tartózkodási helyéül kijelölt lakásból úgy ment el, hogy az eszközt hátrahagyta. Még aznap elfogták, azóta ismét letartóztatásban van.

Az ügyészség a letartóztatásban, illetve bűnügyi felügyelet alatt álló három férfi ellen lopás miatt emelt vádat, és ezért velük

szemben börtönbüntetés kiszabását, illetve vagyonelkobzást javasolt. A lopott holmit megvásárló öt férfinak orgazdaság miatt kell felelnie.

Az ügyészség azt is kezdeményezte, hogy a bíróság a sértettek összesen közel 4 millió forint erejéig bejelentett polgári jogi igényének adjon helyt. Ügyükben a Kecskeméti Járásbíróság dönr - írja az Ügyészség oldala.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!