Mint arról korábban beszámoltunk, két fiatal fiú fulladt bele a Magyarcsanád és Apátfalva közötti bányatóba idén augusztusban. A bányató 40 éve nem üzemel, a Tényeknek a 15 éves Béci édesanyja elmondta azt is, mindig óva intette a gyerekeket attól, hogy a veszélyes tóban játszanak. Az asszony ismerte fel fia holttestét a vízen.
Mostanra kiderült, a 15 éves Béla és a 16 éves Józsi mellett volt egy harmadik barátjuk is, aki korábban távozhatott a tótól, minthogy a tragédia megtörtént volna.
Valóban ott volt velük a tónál, de hamarabb eljött onnan. Akkor a fiúk még bele sem mentek a vízbe, így a tragédia sem történhetett meg.
Béci kölcsönadta neki a biciklijét, azzal jött be a faluba és a megbeszéltek szerint a polgármesteri hivatal oldalához támasztotta le. A rendőrök visszanézték az ott található kamerafelvételeket, amik igazolták a történetét. A fiam csak jóval később értesült a tragédiáról, ami borzasztóan megviselte. Még mindig altató kell neki ahhoz, hogy el tudjon aludni" – mondta a Blikknek a 14 éves fiú édesanyja.
A lap a rendőrségtől megtudta, a nyomozást felelősség megállapítása nélkül befejezték, de a 16 éves Józsi édesapja ebbe nem képes belenyugodni.
Kétségeim vannak azzal kapcsolatban, hogy a harmadik fiúnak semmi köze nem volt a történtekhez. De legalábbis biztosan tudnia kellett róla, mégsem szólt senkinek. Ezt nem fogjuk annyiban hagyni, ki akarom deríteni az igazságot.
Úgy tudom, először azt is letagadta, hogy egyáltalán a tónál volt, csak később ismerte el azt is"
– szögezte le a férfi.
A fiúkat azóta Magyarcsanádon eltemették. Barátjuk teljesen összetört, a temetést sem tudta végigállni.
A rendőrség azt állapította meg, hogy baleset történt. Nem tudom, hogy az a harmadik fiú látott-e valamit, de hálás vagyok, hogy a temetésen ott volt. Mérges vagyok rá, de nem haragszom. Sajnos a fiam jól tudta, hogy megtiltottuk neki, mégis odament.
Sajnos saját magának kereste a bajt. Haragudhatnék azért is, amiért nincs elkerítve a terület, de már nincsen értelme. Az első sokk elmúlt, próbálunk túlélni. Elfeledni azonban nem lehet – tette hozzá Béci édesanyja.
Címlapi képünk illusztráció.