A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Karácsony Gergely nevetgélve utasította el az élemiszerárstopot

Vágólapra másolva!
Nevetgélve utasította el az élelmiszerárstopot Karácsony Gergely az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
Vágólapra másolva!

A főpolgármester ugyan zavaros monológba kezdve nem tudta megindokolni, hogy miért nem jó alapvető élelmiszerek árának befagyasztása, azt azonban elmondta, hogy neki ez nem tetszik, mert "nem old meg semmit".

Az interjú másik érdekes eleme az volt, hogy Karácsony hazudott a baloldal népszavazási kezdeményezésének állásáról. Úgy próbálta leplezni az aláírásgyűjtésük óriási kudarcát, hogy azt állította, hogy az ő kérdéseikről még lehet szavazni április 3-án. Csakhogy ez nem igaz, december közepén még Karácsony is azt mondta, hogy ehhez 2021 végéig mindenképp össze kell gyűjteni az aláírásokat, különben már nem lesz idő a jogorvoslatifolyamatra. Ez azonban nem hogy addig, mostanáig sem sikerült, és erősen kérdéses, hogy egyáltalán sikerül-e összegyűjteniük 200 ezer aláírást.

Ez hatalmas kudarc, az embereket láthatóan egyáltalán nem érdeklik a baloldal témái.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!