Megpróbált elgázolni egy rendőrt az embercsempész Harkánál

Vágólapra másolva!
Majdnem elütötte az őt igazoltatni próbáló rendőrt egy migránsokat szállító kisteherautó sofőrje. Kollégája védelmére kelt, és figyelmeztető lövéseket adott le a kocsira, aki irányt váltott, és Ausztriába menekült, ahol azonban az osztrák rendőrök lecsaptak rá.
Vágólapra másolva!

A rendőrök a harkai határátkelő közelében ellenőrizték egy litván rendszámú autó litván utasait 2022. január 6-án délután háromnegyed 2-kor. Az intézkedés során

felmerült a gyanú, hogy a kocsi egy embercsempész előfutójaként érkezett a határátkelőhöz, ezért a rendőrök értesítették a közelben lévő kollégáikat.

Rövid időn belül a Harka belterületén ellenőrzést végző rendőrök észleltek egy nagy sebességgel határ felé tartó teherautót, majd figyelmeztették róla az ott intézkedő kollégákat is.

Forrás: Police.hu

Az egyik rendőr szabályos rendőri jelzést alkalmazva

kilépett az úttestre, és megpróbálta megállítani a nagy sebességgel közeledő kisteherautót, azonban annak vezetője a járművet a rendőr felé irányítva még jobban felgyorsított.

A rendőr még idejében el tudott ugrani a közeledő autó elől.

Társa észlelte a gázolási kísérletet, és szolgálati fegyverével több lövést adott le,

hogy a furgont irányváltoztatásra kényszerítse, mielőtt neki is el kellett ugrania.

A kisteherautó sofőrje

kihasználta a szabaddá vált utat, és áthajtott Ausztriába, ahol azonban néhány száz méter után lerobbant az autó. Az időközben a helyszínre érkező osztrák rendőrök elfogták a magyar rendszámú autót vezető egyiptomi férfit és harminc fő ismeretlen állampolgárságú migránst.

Az eset során senki nem sérült meg - írja a Police.hu.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!