A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
09:00KézilabdaMagyarország-Dánia
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Kazakhstan
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
NyílNyíl

Halálos vonatgázolás történt Budapesten, a Kőér utcai vasúti átjárónál

rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Vasárnap délelőtt egy Nyíregyházáról a Nyugati pályaudvarra tartó sebesvonat Kőbányán, a Kőér utcai vasúti átjárónál elütött egy embert, aki a balesetben meghalt.
Vágólapra másolva!

Frissítés: Befejezték a helyszínelést a Kőér utcai vasúti átjárónál, mindkét vágányon közlekedhetnek a vonatok a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között. A menetrend fokozatosan áll helyre a délutáni órákban, késésekre és rövidebb útvonalon közlekedő vonatokra továbbra is számítani kell. Az InterCity-k és a sebesvonatok már nem állnak meg Kőbánya alsón.

Korábban írtuk:

Vonat gázolt halálra Kőbányán, a Kőér utcai vasúti átjárónál egy embert - írja a Mávinform Facebook-oldala.

A helyszínelés ideje alatt a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között a vonatok csak egy vágányon közlekednek,

ezért a ceglédi vonalon 15-30 perccel megnőhet a menetidő.

A monori S50-es és a lajosmizsei/dabasi S21-es vonatok a Nyugati pályaudvar helyett csak Kőbánya-Kispestig közlekednek és onnan indulnak vissza a késések csökkentése érdekében.

Zugló megállóhelyen a vonatok mindkét irányban az A vágányon, Kőbánya alsón mindkét irányban a B vágányon állnak meg, továbbá Kőbánya alsón az Intercity vonatok is megállnak.

A címlapi kép illusztráció!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!