Rengeteget fejlesztést végzett tavaly a MÁV

Vágólapra másolva!
A tavalyi évben több forgalmas állomás karbantartását, felújítását fejezte be a MÁV. Aluljárókat, lépcsőket és mosdókat újítottak fel, valamint több mint ezer parkolót alakítottak ki.
Vágólapra másolva!

Tavaly a Sződ-Sződliget megállóhelyen felújították a felvételi épületet, a homlokzatot és megújult az utasváró is, a peronokon az aszfalt javítása mellett új padokat és szemeteseket tettek ki, a gyalogos aluljáró felújításának részeként a lépcsőket és a világítást is kijavították.

Albertirsán az állomás teljes homlokzata új külsőt kapott, új nyílászárókat építettek be.

A gyalogos aluljáróba vezető két lépcsőt újjáépítették, a fedetlen rámpák és lépcsőkarok teljesen új tartószerkezetű fedést kaptak. Az aluljáróban új világítási rendszert építettek ki. Az állomás területe is megszépült, új peronbútorokat, hirdetőtáblákat és szemeteseket tettek ki.

Forrás: MÁV

Az állomás előtti és az épület mögötti terasz burkolata megújult.

A teljes utasforgalmi terület komplett építészeti, gépészeti és elektromos felújításon esett át. A régi utas WC helyén férfi és női mosdók mellett akadálymentes és vandálbiztos utasmosdót alakítottak ki.

Új biztonságtechnikai rendszert telepítettek és az épület homlokzati világítását is felújították. Sülysápon felújították az állomást, az aluljárót és a peronokat, valamint kiépült a vagyonvédelmi rendszer is. Alsógalla, Felsőpakony, Ferihegy, Rákoskert, Rákospalota-Kertváros, Vác-alsóváros, Vecsés-Kertekalja és Vicziántelep megállóhelyeken a peronokon új padokat és kukákat tettek ki, valamint új biztonságtechnikai rendszert építettek ki.

Alsógallán és Rákospalota-Kertvárosban továbbá a peront is felújították, Vác-alsóvárosban a betonkerítés festése és az aluljáró lépcső tetőfedése is elkészült, Vicziántelepen a helyenként megsüllyedt térburkolat javítását is elvégezték

- írja a MÁV.

Forrás: MÁV

Összesen 3 helyszínen 100 P+R és 26 helyszínen 1298 B+R parkoló épült 2021-ben.

Gyömrőn és Monoron 100-100, Pilisen 90, Kápolnásnyéken, Szolnokon és Vecsésen 80-80, Ceglédbercelen 68, Gárdonyban, Pestszentlőrincen, Velencén és Zebegényben 60-60, Agárdon, Alsógödön, Erdőkertesen, Farmoson, Fóton, Fótújfalun, Martonvásárban, Őrbottyánban 40-40, Ceglédbercel-Cserőn, Kisköre-Tiszahídnál, Monorierdőn, Nagymaroson, Sülysápon, Sződ-Sződligeten, Vicziántelepen pedig 20-20 kerékpártároló épült ki. Velencén további 18 kerékpártárolására alkalmas bontott támaszt is kihelyeztek. Pilisvörösváron 50, Ceglédbercelen 45, valamint Kisköre-Tiszahídnál 5 P+R parkoló is kiépült.

Ezen felül, az egységes arculat részeként Alsógallán, Erdőkertesen, Felsőpakonyon, Gyálon, Törökbálinton, Vecsés-Kertekalján és Vicziántelepen új típusú utasbeállókat épített a vasúttársaság tavaly.

A tervezetten 2023-ig tartó „50 megújuló állomás" program keretében idén is tovább folyatódnak a karbantartási munkálatok. Bicske, Bicske alsón már megkezdődtek a peronépítési, térkövezési munkálatok, illetve 20 B+R parkoló és új utasbeálló is épül, Rákospalota-Kertvárosban szintén zajlik az utasbeálló kiépítése. Celldömölkön, Kőbánya alsón, Martonvásáron, Nagymaros-Visegrádon és Szobon is folyamatban van a felvételi épület felújítása, ezeket tervezetten szintén idén befejezik. Továbbá Felsőgödön 60 kerékpártárolót létesítenek, Vecsésen 35-40, Újszászon 29 P+R parkoló kiépítését is tervezik 2022-ben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!