A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2

Eltiltva, részegen vezetett - egy nap alatt kétszer is elkapták

szonda részeg sofőr illusztráció rendőrség
szonda részeg sofőr illusztráció rendőrség
Vágólapra másolva!
A 60 éves férfit 2004-ben már elítélték ittas vezetésért. Ezután végleg eltiltották a vezetéstől. Ennek ellenére májusában jogosítvány nélkül, részegen ismét kocsiba ült. A rendőrök azonban nem sokkal igazoltatták. Persze azonnal kiderült, hogy nincs jogosítványa, ráadásul megszondáztatták, így azt sem tudta eltitkolni, hogy ivott.
Vágólapra másolva!

A szükséges intézkedések után a férfit a rendőrök elengedték, ő pedig de nem sokkal később ismét kocsiba ült. Ugyanazok a rendőrök, ugyanazon az útszakaszon, két órával később ismét megállították, a még mindig részeg férfit.

Akár négy és fél évre is börtönbe kerülhet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!