Márki-Zay Péter még a saját kollégáit is gyalázza - videó

MÁRKI-ZAY Péter
Budapest, 2019. december 9. Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely, és Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere a Transparency International Magyarország konferenciáján egy VI. kerületi étteremben 2019. december 9-én. MTI/Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Minden utólagos magyarázkodásában újabb sértő megjegyzésekkel illeti Márki-Zay Péter azokat, akiket korábban becsmérelt. Jó példa erre a december 12-én a Facebook-oldalán közzétett videója, amelyben azt igyekezett bizonygatni, hogy azok a polgármesterek is ostobák, akik tiltakoztak ellene a vidéki embereket sértő mondatai miatt.
Vágólapra másolva!

A baloldal kormányfőjelöltje a decemberi videóban így fogalmazott:

Hogy álljanak ki a saját településtáblájukhoz, és mondják azt, hogy szerintük Márki-Zay Péter azt mondta, hogy minden vidéki tudatlan. Ez csak azért izgalmas, mert én egy vidéki polgármester vagyok. Tehát hogyha valaki ezek közül a polgármesterek közül elhitte, hogy én a vidékieket tudatlannak és ostobának tartom, az tényleg tudatlan és ostoba. Az, hogy vannak vidéken tudatlanok és a Fidesz ezekre építi a kampányát, nem azt jelenti, hogy minden vidéki tudatlan. Nyilvánvalóan sem én, sem a legtöbb polgármester nem az " – próbálta magyarázni a korábbi kijelentéseit.

Ismert, hogy

a baloldal miniszterelnök-jelöltje korábban többször nevezte tudatlannak és ostobának a vidéki, falun élő embereket, és azokat is, akik támogatják a rezsicsökkentést, illetve a Fidesz migrációs politikáját.

Tehát gyakorlatilag a magyar emberek döntő többségét becsmérelte, hiszen a felmérések szerint ezekben a kérdésekben az ország legalább 80 százaléka támogatja a kormányzati lépéseket.

Egyik korábbi videójában azt fejtegette, hogy ha a migráció kérdését minden, a legutolsó falu legtudatlanabb emberéhez is sikerülne eljuttatni, hogy az csak a Fidesz, nos akkor a '22-es választásra ez óriási hatással lenne. „Talán az utolsó faluban is mindenkinek kinyílna lámpa a fejében, hogy migránsokat csak a Fidesz hoz be Magyarországra. És ezt érdemes lenne tudatni, mert még egyszer nagyon sok ostoba ember van, aki azt hiszi, hogy a Fidesz bevándorlásellenes" – sértegette tovább az embereket Márki-Zay. A baloldal jelöltje egyébként sem mond igazat, hiszen a kormány nem enged be illegális bevándorlókat, akikre Márki-Zay utal, döntő többségében külhoni magyarok, de sok köztük az uniós országokból (például Németországból) betelepülő lakos.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!