Nehéz bármit kiemelni a zavaros beszédből, azon kívül, hogy Amerikával példálózva enyhítene a kábítószerrel kapcsolatos magyar törvényeken. Ahogy fogalmazott: megfontolhatóan tartja az engedményeket. (A baloldal egykori SZDSZ-hez közeli szárnyának, azaz a szélsőbalnak akar nyilvánvalóan Márki-Zay, pontosabban Gyurcsány gesztusokat tenni. Egyébként elég utalni Juhász Péterre, Bajnai Gordon egykori párttársára, Gyurcsány korábbi koalíciós szövetségesére, aki erőszakosan harcolt a kábítószer legalizálásáért.)
Márki-Zay egyébként szokásához hűen nehezen követhetően, összevissza beszélt. Mindenesetre örömmel konstatálta, hogy a rokonai meghallgatták azt az évértékelőnek nevezett beszédét, amit az ATV egyébként lekevert, az utolsó perceket már nem közvetítették. (Sokszor leírtuk: Márki-Zay csak azután tarthatta meg beszédét, miután főnöke, Gyurcsány Ferenc is megtartotta a sajátját.)
Viszont amit nyugodtan megtehetett Márki-Zay: hízelgő hangon, köszönetet mondott egy Zsolt keresztnevű "médiaszemélyiségnek", aki az RTL Klub valóságshow-jában tűnt fel, és az utóbbi időben baloldali propagandainterjúkat készít az interneten. Mások mellett Márki-Zay Péterrel és főnökével, Gyurcsány Ferenccel.