Elítélték a férfit, aki kivégezte az apját a Balatonnál

bíróság, bíró, kalapács, pult, ítélet, illusztráció
illusztráció
Vágólapra másolva!
A váddal egyezően másodfokon is bűnösnek mondta ki a bíróság azt a Somogy megyei férfit, aki egy vitát követően kivégezte édesapját.
Vágólapra másolva!

Egy Balaton-parti településen, Somogy megyében lakó, 41 éves férfi régóta rosszban volt a vele közös háztartásban élő, 70 éves apjával. Rendszeresen ittak, és részegen többször bántották is egymást. Egy évvel ezelőtt, tavaly januárban a munkából este részegen hazatérő, majd otthon tovább italozó férfi összeveszett a szintén részeg apjával.

A vita hevében előbb

ököllel ütötte meg, majd egy kalapáccsal többször fejbe verte, végül egy késsel elvágta a nyakát.

Az áldozat számos fej-, koponya- és agysérülést szenvedett, perceken belül meghalt a vérbelehelés okozta fulladás miatt.

A férfit az első fokon eljáró Kaposvári Törvényszék novemberben

különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek, amiért 12 év szabadságvesztésre ítélte és 8 évre a közügyektől is eltiltotta.

Az ügyész a büntetés súlyosítása iránt fellebbezett, amit a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség fenntartott. A Pécsi Ítélőtábla helyben hagyta az első fokú ítéletet, ami jogerőssé vált, tehát a férfinek 12 évet kell börtönben töltenie.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!