Ez a választás arról szól, hogy Gyurcsány és Bajnai akar visszatérni

Orbán Viktor évértékelő beszéde 2022, Várkert Bazár
Vágólapra másolva!
A baloldal semmit sem szavazott meg azokból a törvényekből, amelyek a koronavírus-járvány alatti válságkezelést segítették - emlékeztetett Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, a Várkert Bazárban tartott évértékelő beszédében. Elmondta: a baloldal nem szavazta meg a koronavírus elleni védekezés alapjául szolgáló törvényt, a hitelmoratóriumot, a minimálbéremelést, a családi adóvisszatérítést, a 25 év alattiak adómentességét és az adócsökkentéseket sem. Ez a választás arról szól, hogy Gyurcsányés Bajnai akar visszatérni - tette hozzá. Magyarországra nemcsak a vírus, de a baloldal is rátámadt - mondta Orbán Viktor. A kormányfő bejelentette, meghosszabbítják három hónappal a benzinárstopot. Több mint egymillióval dolgoznak többen, mint a Gyurcsány-kormány idején, és a 13. havi nyugdíjak is megérkeztek a napokban - fejtette ki. 
Vágólapra másolva!

Magyarok vagyunk, akiknek közös szenvedélye Magyarország

Régóta nem láttuk egymást, ezért jó újra együtt lenni – rögzítette Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszédének a kezdetén. Hozzátette: a legfontosabb arról beszélni, hogy kik vagyunk, és mit akarunk.

Mi, akik ma itt összejöttünk, különböző emberek vagyunk, de egy dolog közös bennünk. Magyarok vagyunk, akiknek közös szenvedélye Magyarország

- hangsúlyozta a kormányfő.

Orbán Viktor: Ez a választás arról szól, hogy Gyurcsány és Bajnai akar visszatérni Fotó: Koncz Márton - Origo

Emberemlékezet óta nem beszéltek így a magyarokkal

Azonban megtudhattuk, hogy mi, jobboldaliak trágyával etetett gombák vagyunk, és nem tudunk egy keresztrejtvényt sem megfejteni – emlékeztetett Orbán Viktor a baloldal miniszterelnök-jelöltjének elhíresült mondataira. Mint mondta, emberemlékezet óta nem beszéltek így a magyarokkal, az ember pedig nem hisz a fülének.

Gyurcsányt és Bajnait nem zavarja, elvégre ők hozták az ország nyakára ezt az egész Gyurcsány-showt

- húzta alá a miniszterelnök.

Magyarország legkorruptabb kormányának vezetői, Gyurcsány és Bajnai, egy gombaszakértővel megerősítve. Ez volna hát a Magyarország kormányzására jelentkező nagy csapat. Ez a baloldal ajánlata Magyarország számára.

Instabil világ

Magyarországnak előre kell menni, és nem hátra. De mi az előre és mi a hátra? – tette fel a kérdést. Két nehéz évet hagytunk magunk mögött. Világjárvány, népvándorlási hullámok, energiaválság, brüsszeli birodalmi dühkitörések, a hidegháború hűvös lehelete a tarkónkon, és a háború nyugtalanító árnyéka Kelet és Közép-Európa fölött – folytatta.

– Ebben a helyzetben kellett megszerveznünk a koronavírus elleni védekezést, ebben a helyzetben kellett újraindítani a gazdaságot, pótolni a kieső munkahelyeket, támaszt és kapaszkodót nyújtani a fiataloknak, a családoknak és az időseknek. Ez így együtt még gombócból is sok, nemhogy feladatból – mondta a miniszterelnök, aki ezt követően köszönetet mondott a járvány elleni küzdelemben részt vett dolgozóknak.

- mondta. – Önök is láthatták, a magyar állam derekasan állta a sarat. A járványügyi hatóságok, a kórházak, a magyar egészségügy kiemelten teljesített. Az ország cselekvőképessége egy pillanatig sem forgott veszélyben. Európában egymás után estek el a kormányok, szétestek a koalíciók, követhetetlenül változtak a szabályok, a tüntetőket karhatalommal fékezték meg. Itthon sikerült megőrizni a közbizalmat, mert az emberek szerint Magyarország jól védekezett.

Magyarországra nemcsak a vírus, de a baloldal is rátámadt

Magyarországra nemcsak a vírus, de a baloldal is rátámadt, azt remélve, hogy megbuktathatják a kormányt. Amikor zárni kellett, nyitást követeltek, amikor nyitni kellett, akkor zárást. Diktatúrát harsogtak, külföldi lejárató akciókat szerveztek, kamuvideókat, ál- és rémhíreket terjesztettek. Barátaim, ez súlyos felelőtlenség vagy még ennél is több. Ne óckodjunk a súlyos szavaktól – kérte hallgatóságától Orbán Viktor.

- szögezte le a miniszterelnök.

Orbán Viktor: Tavaly sikerült egy újabb rekordot döntenünk. 119 milliárd euróra nőtt Magyarország exportteljesítménye Fotó: Koncz Márton - Origo

Jól vizsgázott a gazdaság

2010-óta nem csak az államot építettük át, de építettünk egy új magyar gazdaságot is. Most ez is vizsgázott. 2010-ben úgy döntöttünk, hogy segély helyett munkát adunk az embereknek. Ma egymillióval dolgoznak többen, mint a Gyurcsány-kormány idején – fogalmazott a miniszterelnök. Exportra támaszkodó gazdaságot építettünk fel. Tavaly sikerült egy újabb rekordot döntenünk. 119 milliárd euróra nőtt Magyarország exportteljesítménye. Lakosságszám tekintetében 5. vagyunk a világon, de Exportteljesítményünk 34. legjobb a világon – jelentette ki.

2010-ben úgy döntöttünk, hogy a kulcságazatokat magyarosítjuk. Ezért a külföldi tulajdonokat 50 százalékra csökkentjük a bankrendszerben, a médiában, és az energiaszektorban is – mondta, majd emlékeztetett, hogy a bankoknál 60, a médiában 66, az energiaszektorban pedig 71 százalékról indultunk, de mára mindenhol többségbe került a magyar tulajdon.

Csak így lehet egyensúlyban tartani a magyar gazdaságot. A Mol terjeszkedik, Lengyelországban vásárolt 417 benzinkutat. Az OTP ott van az egész balkánon. Magyar vállalat építheti a 270 millió lakosú Indonézia útdíj rendszerét. Csehországban a Magyar Villamos Művek 1,6 millió lakost lát el villamos energiával.

Mostani válságból erősebben jövünk ki, mint ahogy belementünk

Orbán Viktor arra is kitért, hogy a Gyurcsány-Bajnai kormány egészen más utat járt, mint amit a polgári kormány. – Ők hátrafelé mentek.

- jegyezte meg a miniszterelnök. Kiemelve: A 13. havi nyugdíj nemcsak gazdasági fegyvertény, de valódi jóvátétel is. Azt adjuk vissza, amit a Gyurcsány-Bajnai kormány elvett.

- emlékeztetett Orbán Viktor.

A választás napján jusson eszükbe, hogy

a baloldal nem szavazta meg a védekezés alapjául szolgáló koronavírus-törvényt. Nem szavazta meg a hitelmoratóriumot. Nem szavazta meg a minimálbér-emelést. Nem szavazta meg a családi adó-visszatérítést. Nem szavazta meg a 25 év alattiak adómentességét. És nem szavazta meg az adócsökkentéseket sem

- rögzítette a miniszterelnök. Hozzátette:

Remélem, a választáson meg majd a választók nem szavazzák meg őket.

Orbán: El kell kerülni a háborút Oroszország és Ukrajna konfliktusában

El kell kerülni a háborút Oroszország és Ukrajna konfliktusában - jelentette ki a miniszterelnök. Orbán Viktor szerint a háborút nemcsak a humánum, hanem a magyar érdek miatt is el kell kerülni,

Elmondta, hogy Magyarország a békéért dolgozik, de a kijelölt állami szervek megkezdték a felkészülést. "Háborús végkifejlet esetén is rendelkezünk megfelelő forgatókönyvvel és akciótervvel" - közölte.

Lesz-e pénz?

A Vaslady azt mondta: a szocialistákkal az a baj, hogy mindig kifogynak a mások pénzéből. S valóban, először magas adókkal elveszik a pénzt azoktól, akik megdolgoztak érte. Ezt gyorsan elköltik, ezért hiteleket kell felvenni, amit abból a pénzből akarnak visszafizetni, amit a még magasabb adókkal megint az emberektől vesznek el – mondta.

A végén az adók is, az adósság is az égben, a nagy súly alatt összeroppanó gazdaság pedig a földön. Munkanélküliség, megszorítások, adóssághegy, IMF. Nincs pénz. Ha a baloldal kormányoz, nincs pénz. Mindig ez a nóta vége

- folytatta.

– Ma azonban sok ezer milliárdnyi fejlesztés fut. A szegények száma csökken, a középosztály erősödik. A minimálbér ma magasabb, mint az átlagbér volt a Gyurcsány-kormány idején. Vagyis van pénz, s ha folytathatjuk a kormányzást, akkor lesz is. A vidékfejlesztésre háromszor annyit fogunk költeni mint eddig. A munkaalapú gazdaságból a pénz munkából lesz. Az adók alacsonyak, a jövedelmek nőnek, az emberek vásárolnak, és befektetnek. Megéri dolgozni – fogalmazott Orbán.

Az USA-ban 40 éves csúcsra, 7,5 százalékra futott fel, Euróbában is vannak országok, ahol az infláció már 10 százalék felett jár. Nálunk is ez lenne a helyzet, ha nem védenénk folyamatosan a családokat.

Orbán Viktor bejelentette, marad a benzinárstop a következő három hónapban Fotó: Koncz Márton - Origo

Az árSTOP itt is bevált, ezért további 3 hónappal meghosszabbítjuk

Ilyen 30 éve nem történt Magyarországon. Ma úgy áll a helyzet, hogy az Európai Unióban az áram ára nálunk a legalacsonyabb, a gáz ára pedig a 3. legalacsonyabb. A rezsicsökkentés működik, éppen most veszi át tőlünk Franciaország és Spanyolország – emelte ki.

Az üzemanyag ára nálunk az ötödik legalacsonyabb Európában. Ma 480 forintot fizetünk, árSTOPnélkül jóval 500 forint felett járnánk. Az árSTOP itt is bevált, ezért további 3 hónappal meghosszabbítjuk.

"Az árSTOP itt is bevált, ezért további 3 hónappal meghosszabbítjuk" Forrás: pixabay.com

Lesz gyerek, lesz pénz, és megvédjük a családokat

Az unió most kiadott friss jelentése szerint az infláció Magyarországon idén 5,4 százalék, jövőre 3,6 százalék lesz, amit a béremelések mértéke meghalad.

Liberalizálták a gáz és árampiacokat, de a jogszabályokat nem dolgozták ki, és nem vezették be. Ezzel kiszolgáltatták Európát a pénzügyi spekulánsoknak, mert az energiaárak felelnek az infláció jelentős százalékáért. Az árak alakítása már kicsúszott a brüsszeli bürokraták kezéből. A magas energiaárak még évekig velünk maradnak. Szijjártó Péter rámenősségének és vagányságának köszönhető, hogy jó üzletet kötöttünk az oroszokkal.

Büntetőadókat akarnak Európában

Egész Európában bűntető adókat akarnak befizetni a lakás, és gépkocsi tulajdonosokra. Ideje, hogy valaki kimondja,

Óriási csatát vívtunk, hogy Brüsszel fenntarthatónak nyilvánítsa az atomenergiát és a földgázt – húzta alá a kormányfő. Hozzátette: egész Európában büntetőadó akarnak bevezetni. – Ideje, hogy valaki kimondja: Brüsszel terve, ami az energiaárak növelésével akar védekezni a klímaváltozás ellen, megbukott – folytatta a miniszterelnök.

Járványhelyzet

A járvánnyal kapcsolatban elmondta úgy tűnik, mára túl vagyunk a nehezén. Menet közben rendbe tettük az orvosi béreket, felszámoltuk a hálapénzt, elválasztották a magán és állami szektort – Mindezt békében, egyetértésben, egy világjárvány kellős közepén. Köszönet érte.

A legnagyobb falat a Debrecenben épülő vakcinagyár, amely az év végére munkába áll. Azt senki sem gondolja, hogy nem törhetnek ki újabb járványok, de azt garantáljuk, hogy a magyar egészségügy és gyógyszeripar.

Újabb migránshullám jöhet

Lesz-e újabb migránshullám a határainknál? – tette fel a kérdést a kormányfő. Erre úgy felelt Orbán Viktor, hogy nemcsak lesz, van is. – Naponta több százan próbálnak erőszakkal Magyarország területére lépni. Tavaly 122 ezren, idén januárban pedig már több mint 12 ezren – érvelt a miniszterelnök. Kiemelte: a magyar védvonalak csak addig állnak a határon, amíg ők vannak kormányon.

A keresztény Európa a saját gyengeségei miatt nagy bajban van

- közölte Orbán Viktor. Szerinte a túléléshez szükség van a Balkán népeire is. Ezután a miniszterelnök idézte Gyurcsány Ferenc szavait, aki elmondta: a migránsok „nem bántanak senkit", sőt, 1-2 generáció alatt ők is „magyarrá válnának", ezért az a fontos, hogy akik ide érkeznek „érezzék jól magukat."

– Ha hagyjuk, hogy a migránspárti brüsszeli bürokraták kormányra segítsék a Gyurcsány-show egyszerre nevetséges és veszélyes szereplőit, akkor meg fogják nyitni a határokat. És ha egyszer beengedik őket, többet nem lehet visszacsinálni. Lesz itt olyan nyílt társadalom, hogy még az unokáink is nyögni fogják, ha még itt lesznek egyáltalán – hangsúlyozta a kormányfő.

– Elkerülhetetlenül másfajta jövőt kívánunk magunknak és gyermekeink számára is, ám itt nem is fogunk engedni, április 3-án egy népszavazással fogjuk megvédeni a gyerekeinket. Az apa férfi, az anya nő, a gyerekeinket pedig hagyják békén! – rögzítette Orbán Viktor.

Újabb migránshullám érhet el Magyarországot Forrás: Magyar Nemzet

Orbán Viktor: Mi nyertük meg a hidegháborút

Orbán Viktor kifejtette: 30 éve dolgozom velük (Brüsszel, nyugati politikusok), és úgy látom, hogy a különbségek mélyén az lapul, hogy mi teljesen másként éltük meg, és ezért másként is értelmezzük a hidegháború végét, mint a szovjetek által meg nem szállt nyugati országok, ideértve Amerikát is.

A nemzet győzött az osztály felett, a magántulajdon a szocialista tulajdon felett. Ők úgy gondolják a liberális demokrácia győzött, és a globális világ - mondta a kormányfő. Soros György őszintén az ő hősük, és ezért nem jutunk dűlőre a jogállam és a demokrácia ügyében - tette hozzá. Ők egy jogállami dzsihádot folytatnak, és itt erőt kell mutatni - mondta a kormányfő.

Orbán Viktor kifejtette, hogy mi nem akarunk olyanná válni, mint Brüsszel. Semmi értelme eltakarni a különbségeket. A legfontosabb, hogy együtt akarunk-e maradni. Csak akkor van jövője az uniónak, ha a kulturális elidegenedés ellenére együtt tudjuk tartani az EU-t - mondta Orbán.

Ez a választás arról szól, hogy Gyurcsány és Bajnai akar visszatérni

EZ A VÁLASZTÁS ARRÓL SZÓL, HOGY GYURCSÁNY ÉS BAJNAI AKAR VISSZATÉRNI.

Tegnap Gyurcsány Ferenc be is jelentette, készen állnak a visszatérésre. És ha visszatér, vissza is visz bennünket oda, ahol már jártunk, és ahová egy porcikánk se kívánkozik - mondta Orbán Viktor. Idézzük fel milyen csalódást okozott az új fővárosi vezetés, és kilenc év után kaptak lehetőséget. Ennek ellenére káosz, dugó, kosz, nagyképűség, és lustaság. Gyurcsány emberei beültek a kasszába, és Bajnai működteti a jutalékos rendszert.

Szélcsendben az is elég, ha valaki magas és szeret sokáig aludni - mondta a kormányfő. De viharjelzés alatt szükséges az erős kéz, a hajózás a szenvedélyünk. Ismerjük a hullámokat és a tengert - tette hozzá. Kormányoztunk hatalmas szélben, és tudjuk, merre akarunk menni: előre és nem hátra - mondta Orbán Viktor.

Orbán Viktor közölte, hogy Gyurcsány is megváltóként kezdte, de a mostani helyzet inkább egy televíziós távgyógyítóra emlékezteti.

Ha most legyőzzük őket, akkor nem tudnak annyi miniferit gyártani, amivel sorompóba léphetnek. A Brüsszelből érkező zsoldosokat sem először vetik be. Soha nem voltunk még olyan erősek, mint most, és tűrjünk fel az ingünket, a kampány elkezdődött, április 3-án pedig jobbról számítsatok ránk - zárta a kormányfő.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!