Szlovák és moldáv embercsempészek akartak 24 migránst keresztülvinni az országon
![A kép illusztráció](https://cdn.origo.hu/2023/12/LJ9SakSjgAowlWZWiF8HLkG5eH9oKDGVL4eEj1KOFso/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QyYzBhZTYxMWNlZTRjMDRhOWQzZTA2M2Q2MTU5OTVj.webp)
Egy szlovák férfi 18 migránst vett fel kisteherautójával, és Nyugat-Európa felé indult velük. Egy másik autó végig előttük ment, abban két társa ült.
Éjfél körül Mórahalomon a rendőrök feltűnt a két gyorsan haladó kocsi, és igazoltatni akarták őket.
Az előfutó azonban nem állt meg, ehelyett maguk elé engedték a kisteherautót, és a felezővonalon haladva próbálták a rendőröket megakadályozni abban, hogy eléjük kerüljön. Öt km üldözés után a teherautó megállt, és
6 migráns ugrott ki belőle, akik elszaladtak, azonban a rendőrök elfogták őket.
Ahogy a másik 12 migránst is, akik a helyszínen maradtak, illetve az embercsempészeket.
A másik ügyben
egy moldáv férfi ismeretlen megbízója utasítására 6 migránst vett fel kocsival, akikkel Ausztria felé indult, azonban szintén Mórahalom környékén igazoltatták a rendőrök,
majd őrizetbe vették.
Az ügyészség javasolta mindkét embercsepész letartóztatását.