A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNHámori Luca
17:22ÖkölvívásImane Khelif-Anna Hamori

Közel százezer forintot érő zsákmánnyal távoztak tolvajok egy kalocsai üzletből

Vágólapra másolva!
Húsz ruhadarabot vitt el közel 100 ezer forint értékben egy fiatal pár és egyikük anyja az egyik kalocsai üzletből. A rendőrök pár nap alatt elfogták a tolvajbandát és lefoglalták a lopott holmikat.
Vágólapra másolva!

Február 9-én zárás közeledtével a helyükre rakták a felpróbált, de meg nem vett ruhákat egy kalocsai üzlet alkalmazottjai, amikor különös dologra figyeltek fel egy próbafülkében. Az egyik cipősdobozban ugyanis húsz áruvédelmi eszközlapult. Egy gyors leltár után kiderült, hogy

aznap közel 100 ezer forint értékben loptak el ruhákat és cipőket az üzletből.

A dolgozók rögtön

értesítették a rendőröket, akik elemezni kezdték az áruház kameráját és a térfigyelők felvételét.

Forrás: Police.hu

A rendőrök pár napon belül azonosították a tolvajokat. Kiderült, hogy

egy fiatal párból, és egyikük anyjából áll a tolvajbanda.

A két nő egy-egy próbafülkébe ment, míg a férfi hordta nekik a ruhákat. Az idősebbik asszony próbálgatta a termékeket, a fiatalabb eközben egy kézi szerszám segítségével eltávolította az áruvédelmi eszközt a kinézett darabokról.

Az ellopott ruhákat a házkutatás alkalmával megtalálták a rendőrök, lefoglalták, és visszaadták az üzletnek.

A bűnbanda tagjait a kapitányságra vitték, ahol lopás miatt indult ellenük eljárás.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!