Szerda: Reggelig többfelé (délnyugaton csak néhol) várható csapadék: havazás, havas eső várható, a Tiszántúlon végig szilárd lehet a halmazállapot. A délelőtt folyamán északnyugat felől csökken a felhőzet, és a gyorsan vonuló felhőkből elszórtan fordul elő zápor. Az északnyugati szél megerősödik. 5 és 11 fok között alakul a hőmérséklet.
Csütörtök: Nyugat felől szakadozott felhőzet érkezik, melyből
elszórtan alakul ki kisebb eső, szitálás.
Fokozatosan mérséklődik, majd délnyugatira fordul a légmozgás. Reggel -2, délután +5 fok körüli értékeket mérhetünk.
Péntek: A Dunántúlon lesz szakadozottabb a felhőzet, itt kevés napsütés is lehet. A borúsabb keleti, északkeleti területeken kisebb vegyes csapadék előfordulhat. +9 fok köré erősödik a nappali felmelegedés, de északkeleten több fokkal hidegebb lesz.
Szombat: Hajnalban
záporokkal hidegfront vonul át
hazánk térsége felett, majd többórás napsütés következik felhőátvonulásokkal. Megerősödik az északnyugati szél. Marad az 5-10 fokos enyhe idő.
Vasárnap: Északkeleten, keleten felhős, máshol részben napos időre van kilátás. Csak elvétve alakul ki zápor. Reggel 0, délután +7 fok körül valószínű a hőmérséklet.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat több megyére is elsőfokú riasztást adott ki az erős szél veszélye miatt. Azt írják, a keleti, északkeleti megyék kivételével nagy területen kísérhetik viharos (általában 65-85 km/h-s) lökések. Főként az Észak-Dunántúlon, a Balaton térségében, különösen a záporos csapadékgócokban
a déli, délutáni órákban 90 km/h-t meghaladó lökések is lehetnek.
Szerdán egy-egy helyen, főként északkeleten a délutáni, esti órákban a hózáporok mellet az ég is megdörrenhet.
Citromsárga riasztás van érvényben: