Apáti Bence: A sz.remberező Gyurcsány megint leporolta és elővette őszödi stílusát

Vágólapra másolva!
Hogy a felfokozott hangulatban német vagy magyar politikusokat sértegetnek ukrán vezetők, könnyen írható éppen a felfokozott hangulat számlájára. De hogy ehhez a teljes magyar baloldal boldogan asszisztál, mit asszisztál, túlteljesítve helyettesít, az azért elég aggasztó - erről írt az Origónak Apáti Bence.
Vágólapra másolva!

De nézzük Kárpátalját és Irina Verescsukot, az ukrán miniszterelnök-helyettes asszonyt, aki tévedés ne essék, nem véletlenül kezdett a kárpátaljai magyarok ellen hergelni; az ukrán vezetés elképesztően veszélyes játékot űzve Magyarországot, a kárpátaljai magyarságot mintha megpróbálná belekergetni a háborúba.

Amihez - minő meglepetés - magyar szövetségesekre is akadt.

Régi tétel, hogy a baloldal zokszó nélkül, kéjes örömmel szolgálja ki az idegen érdekeket, most sem történt ez másképp; Gyurcsány Ferenc például leporolva őszödi karakterét alpári stílusban állt ki a háború, azaz Zelenszkij álláspontja mellett.

Szerinte szar emberek vagyunk, ha nem engedjük át a fegyverszállítmányokat Magyarország területén. Márpedig nem engedjük és nem is fogjuk átengedni a halált hozó fegyvereket, azaz Gyurcsány szerint szar alakok vagyunk.

Mindannyian.

A háborúigenlő politikusok népes sorába - Rónai Sándor, Iványi Gábor, Demeter Márta, Potocskáné Kőrösi Anita, Juhász Ferenc, Berg Dániel, Cseh Katka, Fekete Győr András, és természetesen Márki-Zay Péter után - aztán beállt Karácsony Gergely is, aki Gyurcsányhoz hasonlóan harcias posztban állt ki Zelenszkij álláspontja, azaz Ukrajnába történő fegyverszállítmányok mellett.

Mondhatnánk, hogy hurrá-hurrá, lehullt a lepel, végre valahára egyértelművé vált a baloldal háborúval kapcsolatos álláspontja - ismert, hogy Márki-Zay Péter múlt héten még mindenkit perrel fenyegetett meg, aki azt állította róla, hogy Ukrajnát katonákkal és fegyverekkel támogatná -, de semmiképpen sem tudnám örömtelinek nevezni, hogy ebben az elképesztően veszélyes helyzetben, a teljes baloldal most már nyíltan bele akarja rángatni Magyarországot két idegen ország véres háborújába.

Mi nem vagyunk sem oroszok, sem ukránok, mi magyarok vagyunk, nekünk tehát az a legfontosabb érdekünk, hogy Magyarország kimaradjon ebből a háborúból, különösen és elsősorban talán azért, mert felelősséget kell vállalnunk a Kárpátalján élő magyarokért.

Ez az, amit a határon túli magyarokat semmibe vevő baloldali politikusok és újságírók képtelenek megérteni.

Nagyon bízom benne, hogy ezek az alakok, akik most Magyarország békéjét és biztonságát és a kárpátaljai magyarok életét kockáztatják, soha a büdös életben nem kerülnek még a hatalom közelébe sem.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!