Vádat emelhetnek a csaló ellen, aki autósiskolai oktatónak adta ki magát
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/AW3O0e1D0FCvtTBbwdgNr9AZEAFo3kB-WrU2AAcA7gk/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VmMjlhMmQ0Y2Q5ZDQwZTY5OGRkMTU1MjVmMjljYmRk.webp)
A vezetés tiltott átengedésével, illetve csalással gyanúsított 48 éves O. Enikő a nyomozás során beismerő vallomást tett.
A III. kerületi rendőrök a napokban
befejezték a nyomozást a nő ellen, és az ügy iratait vádemelési javaslattal küldték el illetékes ügyészségnek.
A nővel szemben a rendőrök szabálysértési feljelentéssel éltek a kocsi jogosulatlan átalakítása miatt.
Ahogyan korábban megírtuk, összesen
240 ezer forintért 11 órát vett egy fiatal lány a nőtől, aki magát autósiskolai oktatónak adta ki. Egy közúti ellenőrzés során derült ki, hogy O. Enikőnek még oktatói vizsgát sem tett, nemhogy engedélye lenne.
A békásmegyeri rendőröknek január 22-én 10 óra 30 perckor tűnt egy gyanús – ránézésre - oktatóautó, amelyen sehol nem szerepelt az autósiskola neve. Az egyenruhások igazoltatták a sofőrt és a mellette ülő asszonyt; így derült fény a csalásra.