Varga Judit: A magyarok példát mutatnak egész Európa számára

Varga Judit
Vágólapra másolva!
Varga Judit szerint a magyar emberek megdolgoztak az uniós helyreállítási pénzért, és most egész Európának is példát mutatnak azzal, ahogy segítik a bajbajutottakat. Az igazságügyi miniszter a Magyar Nemzet pénteki számában megjelent interjúban azt mondta, Magyarország erőfeszítéseit a nemzetközi közösség elismeri, aminek a következő lépése az lenne, ha felfüggesztenék azokat az ideológiai vitákat, amelyek miatt visszatartják a helyreállítási alap forrásait.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető felidézte: az Általános Ügyek Tanácsának brüsszeli ülésén számos kollégája kezdte azzal a felszólalását, hogy méltatta a frontországok, így Magyarország segítségnyújtását.

Varga Judit igazságügyi miniszter Forrás: www.grazmel-photography.com/Www.Grazmel-Photography.Com

Úgy vélte, megengedhetetlen, hogy a háborúnak a frontországokra gyakorolt hatásait ne vegye figyelembe az Európai Bizottság.

Kiemelte, hogy Magyarország már több mint félmillió menekültet fogadott és ez a szám csak nőni fog. Hangsúlyozta, hogy az Európai Bizottságtól rugalmasságot is várnak, az uniós forrásoknak lehetővé kell tenniük a menekültek befogadásának és ellátásának finanszírozását is. Mindez nyilván nem azt jelenti, hogy a magyar helyreállítási programcsomag egységét bontjuk meg, de adott egy rendkívüli helyzet, amivel számolnunk kell - tette hozzá.

- mondta Varga Judit.

A közelgő országgyűlési választáson a miniszter szerint a magyarok Európa jövőjéről is dönteni fognak. Megerősítette: a kormány az erős nemzetek erős Európájában gondolkodik. Megjegyezte, hogy a jobboldal Nyugat-Európában sorozatos vereségeket könyvelt el az elmúlt években, és az Európai Néppárt pártcsalád a legtöbb országban a kormányzóképességét is elvesztette, mert egy részét balra tolták.

- fogalmazott, hozzátéve: a nemzetállamokat és a családokat megkérdőjelező, nagy olvasztótégelyt hirdető liberális progresszió nem lehet a kontinens jövője.

- mondta.

A lap kérdésére válaszolva Varga Judit fontosnak nevezte, hogy a választók részt vegyenek a gyermekvédelmi népszavazáson. Úgy vélte, "zajlik egy nagyon látványos folyamat Nyugat-Európában, ami a gyermekeinket már óvodás-, iskoláskorban az LMBTQ-propagandának teszi ki", és talán nem is létezhetne komolyabb veszély, ami indokolná, hogy a kormány ismét kikérje a magyarok határozott véleményét.

Megjegyezte, hogy a helyreállítási pénzek ügyét átideologizálták, ideológiai okokból, a gyermekvédelmi törvény elfogadása után állt be változás az Európai Bizottság hozzáállásában.

- szögezte le a miniszter az interjúban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!