Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Értettük egymást szavak nélkül is, és mindig ugyanonnan kezdtük a beszélgetést amikor találkoztunk, ahol korábban befejeztük. Ez egy végtelenített szál volt, a balett-termi közös létünk pedig egy szárnyalás, egy másik dimenzióban
- így emlékszik Markó Ivánra, és a kapcsolatukra Aleszja Popova.
Ő egy igazi nagyság, egy varázsló volt, ő volt Prospero, a mester
– mondja.
Nem véletlenül említi ezt, a Kossuth-díjas balett-táncosnő 11 évesen táncolt először nagyobb szerepben együtt Markó Ivánnal - aki már akkor is világsztár volt -, a Prospero című előadásban.
Tegnap még találkoztam vele, bementem hozzá a kórházba. Felfoghatatlan, ami történt
- mondja.
A két kiváló táncos később is sokszor dolgozott együtt.
Egy zseniről beszélünk, korunk egyik legnagyobb táncosáról. Ez az ember születése óta hű volt: önmagához, Istenhez, és a családjához, táncával, pedig a művészet múzsájához.
Egy olyan komplex emberről beszélünk, aki nem csak a pályáján alkotott maradandót, hanem a színpadon túl is. Ahogy megismertem gyerekként az ő világlátását, műhelymunkáját, az beszippantott engem azonnal. De nem csak engem, mindenkit, aki tőle tanulhatott, vagy vele táncolhatott. Az elhivatottsága, a művészet iránti tisztelete, szemléletmódja magával ragadó, és követendő volt, és lesz is."
Aleszja Popova arról is mesélt, hogy Markó Iván, az egyik legbátrabb ember volt, akit valaha ismert.
„A Jóistennel nagyon jóban volt, és ezt a kapcsolatát senki, sem művészeti vezetők, sem politikusok nem befolyásolhatták. Ezért is történhetett meg, hogy 1986-ban, vagyis a rendszerváltás előtt,
a kommunizmusban megcsinálta a Jézus, az ember fia című előadást, amelynek a bemutatóján ott voltak a vezető magyarországi papok, akkor, amikor erről nem lehetett beszélni. Óriási dolog volt.
Ő kitartóan kiállt a hite mellett. Ő így született a Földre, és beteljesítette azt, amiért jött. Az istenhitét a munkásságán keresztül mindenki érezte, a tanítványai, a kollégái és a közönség is.
Markó Ivánra, az Operaház tagjaként, már nagyon fiatalon
olyan rangos darabokban bíztak főszerepet, mint a Hattyúk tava, a Fából faragott királyfi, vagy a már említett Tűzmadár. 1972-ben a világhírű francia balettművész, Maurice Béjart hívta meg brüsszeli együtteséhez, a XX. Század Balettjéhez, szólistaként, ahol szintén a Tűzmadár címszerepében mutatkozott be.
Az ott töltött hét év során teljesedett ki művészete, 1974-ben a nemzetközi tánckritikusok a világ tíz legjobb táncosa közé választották a lírai alkatú, tiszta klasszikus technikájú, szuggesztív előadóművészt.
„Ő nagyon konzekvens volt a balett-teremben, mindig mindent addig gyakorolt, amíg meg nem csinálta azt a mozdulatot, amelyen keresztül azt a bizonyos dolgot láttatni akarta, amivel el akart mondani valamit. Ez milliméter munka, nagyon akkurátus dolog volt. Saját magától is elkívánta ezt a precizitást, és elvárta mindenkitől, aki vele dolgozott."
Két magyar táncfilm is megörökíti művészetét: Jézus, az ember fia (1986) és a József és testvérei (2000). Életútjáról, pályafutásáról 2014-ben jelentetett meg könyvet, A magány mosolya címmel.
„Minden ember, aki látta őt a darabjaiban, amelyekben táncolt, vagy amelyeket rendezett, az kapott valami felejthetetlen, és egyfajta iránymutatást.
Szeretetet, egy mécsest, amelynek a lángját mindenki őrzi, amely nem egy pillanatig ég, amely egy végtelenített történet, ezért nem hal meg soha, velünk marad,
nem csak az alkotásában, hanem nagyságában."
