Parkoló autókból lopott országszerte egy bűnbanda

Vágólapra másolva!
Egy legalább 6 fős banda országszerte tört fel autókat azért, hogy az utastérben hagyott értékeket és pénzt kilopják. A bíróság most elrendelte a banda 3 tagjának letartóztatását.
Vágólapra másolva!

A gyanús szerint a 6 férfi az ország különböző pontjain lezárt, vagy nyitott de őrizetlenül hagyott kocsikból lopták ki az értékeket és a pénzt.

A nyomozás közben eddig 5 esetet derítettek fel a rendőrök, de a gyanú szerint ennél többször is lecsaphatott a banda 2021 november és 2022 január között.

Forrás: Police.hu

A módszerük az volt, hogy betörték az autók első ablakait, majd ellopták a kocsiban talált pénzt. Az elvitt pénz 90 ezer és 1 millió forint között változott.

Az eljárásban el akarják fogni a többi bandatagot és fel akarják deríteni a többi esetet is.

A lopás miatt indult eljárásban az ügyészség javasolta 3 férfi letartóztatását, mivel többek között fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. A bíróság ezzel egyetértve elrendelte a letartóztatásukat. A másik három társuk szabadlábon védekezik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!