Korlátozások nélkül megtarthatók a nyári táborok
![nyári tábor drón tábor](https://cdn.origo.hu/2023/12/gEboJQM6c-_PWvFd27Uo0pfJzqkYz6oMrYSo3DoY48E/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UyMjFkOGFmZDNhZjQ5OGNhMTIzNzVjMzBlMmI4YmY0.webp)
A közlemény szerint a tábort annak kezdete előtt legalább hat héttel, a helye szerint illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi feladatkörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalnál kell bejelenteni.
Közölni kell a táborozás helyét, időpontját, a résztvevők várható számát, a tábort szervező vagy a képviseletére jogosult nevét, elérhetőségét.
Jelenzték azonban, hogy a kockázat ugyan kisebb, de a koronavírus továbbra is jelen van, ezért az általános higiénés szabályok betartását továbbra is szükséges és javasolt.
A táborokban kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató, magát egészségesnek érző diák, illetve szervező vehet részt,
erről - gyerek esetében a szülőnek - nyilatkozni is kell.
Javasolják továbbá, hogy a táborban részt vevő szervezők és segítők
lehetőség szerint legyenek a koronavírus elleni védőoltás legalább két dózisával beoltva.
Az NNK szerint fontos, hogy a személyi higiéné alapvető szabályairól a táborba érkezők is kapjanak részletes, az adott korosztálynak megfelelő tájékoztatást, amelyről további információk a koronavirus.gov.hu oldalon olvashatók.
Címlapi képünk illusztráció!