Mutatjuk az idei matematika érettségi hivatalos megoldásait
![matematika érettségi, matek, Piarista Gimnázium, Budapest, érettségi 2022](https://cdn.origo.hu/2023/12/o08zju5hGvWQ0Jjvkolr-A20nKs4d_imfGN-2T7uPrU/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjOGYwYTA4NzU2ZjQ4NzlhOTY5NjAyNTQzMzNiNjVl.webp)
A matematika középszintű írásbeli vizsga 180 percig tartott. A diákok először az I. (45 perc), majd a II. feladatlapot (135 perc) oldották meg, a feladatlapokon belül a rendelkezésükre álló időt tetszés szerint oszthatták meg az egyes feladatok között, és a megoldás sorrendjét is meghatározhatták.
A matektanárok ezt a feladatsort kiszámíthatónak, megoldhatónak és jónak találták.
Az Origo galériája az érettségi második napjáról:
Horváth Péter, a győri Révai Miklós Gimnázium igazgatója azt mondta, hogy
a feladatsor nem volt nehéz, és idén sem voltak benne olyan váratlan feladatok, amelyekre nehéz lett volna felkészülni.
Ennek megoldásai itt találhatóak meg!
A matematika emelt szintű írásbeli vizsga 240 perces volt.
Két részből állt, a diákok a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatták meg az I. és a II. rész, illetve az egyes feladatok között, és a megoldások sorrendjét is meghatározhatták.
Az I. rész négy feladatból állt, ezek több részkérdést is tartalmazhattak. A II. rész öt, egymással megegyező pontszámú feladatot tartalmazott. A vizsgázónak az öt feladatból négyet kellett kiválasztania, megoldania, és csak ez a négy volt értékelhető.