Rendőrök ébresztették egy kistarcsai ház udvarán a feltört autóban szundikáló tolvajt

Vágólapra másolva!
Két rádiós magnót, forgalmi engedélyt, mozgáskorlátozott igazolványt, 260 forintot, mobiltelefon töltőket, telefontartót, üléshuzatot, jégkaparót, üdítőket, visszapillantó tükröt és egy kerti ledes lámpát gyűjtött be a kistarcsai tolvaj, majd miután bepakolta őket egy táskába, beült a feltört autóba és ott elaludt. A rendőrök ébresztették fel - olvasható a rendőrség honlapján. 
Vágólapra másolva!

A tolvajt reggel a ház tulajdonosa vette észre, aki azonnal hívta a rendőröket. A férfit a rendőrök ébresztették fel, agresszíven reagált a nem várt ébresztő-szolgáltatásra, menekülni próbált, de a rendőrök földre vitték.

Utóbb azt mondta a rendőröknek, nem emlékszik semmire, előző este sokat ivott, és gyógyszert is vett be az italra. Azt mondta, nem tudja, hogy került a ház udvarára,

ő csak aludni akart valahol, a táskájába gyömöszölt zsákmányt pedig találta.

Ebbe pakolta a zsákmányt Forrás: police.hu

A nyomozás során viszont kiderült, hogy a faluban több lopás és más bűntett is a számlájára írható:

  • egy csomag süteményt hóna alá rejtve, fizetés nélkül távozott egy boltból,
  • kitépte egy elektromos kapu kábeleit,
  • egy körbekerített telekre bemászva megrongált egy kisautót,
  • egy utcán parkoló autóbusz kasszáját felfeszítve elvitte a váltópénzt, de a jegyeket és a bérleteket sem hagyta ott, ahogyan az utastérben talált gázolajat sem, amit néhány lépés után, következő helyszínén egyszerűen ott hagyott.
  • feltört egy kisteherautót, és egy keze ügyébe került porral oltóval betörte egy másik jármű ablakát.
  • tönkre tette egy közeli bisztró kamerarendszerét és külső klíma berendezését, majd egy közeli faházat feltörve szerszámgépeket vitt el.

Lopásaival és rongálásaival több százezer forintos kárt okozott, mire tetten érték önkényesen választott alvóhelyén.

A 21 éves, tápióbicskei K. Viktort őrizetbe vették.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!